Hangyák eszközhasználatát vizsgálták szegedi kutatók

Hír

írta: MTI
2017/01/04

A megfelelő eszközt igyekeznek kiválasztani a folyékony táplálék elszállításához két hangyafaj egyedei a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kísérletei szerint, melyek eredményeiről az Animal Behaviour című folyóirat januári számában számoltak be.

Maák István, az SZTE ökológiai tanszékének munkatársa elmondta, kollégája Lőrinczi Gábor egy terepi vizsgálat során figyelte meg az Aphaenogaster subterranea elnevezésű hangyafaj eszközhasználatát, melyet már rokon fajoknál mások is leírtak.

Veszprém és a Balaton környékén előforduló hangyák például homokszemcséket, tűleveleket, levéldarabokat, fatörmeléket használnak a folyékony táplálék szállításához.

A szegedi kutatók laboratóriumi vizsgálatsorozatot terveztek különböző eszközök alkalmazásával, hogy a zavaró környezeti változók hatásait kizárják. A kísérletek során a természetben előforduló anyagok mellett szivacsot is "fölkínáltak" a hangyáknak, mivel feltételezéseik szerint a jó nedvszívó képesség mellett az állatok az eszköz súlya alapján döntenek arról, mit használjanak a szállításhoz.

Egy konferencián kiderült, Párizsban Patrizia d'Ettorre vezetésével egy másik Aphaenogaster fajjal már folynak hasonló vizsgálatok, így a szakemberek összekapcsolták a két kísérletsorozatot - közölte Maák István.

A kutatók arra jutottak, a hangyák külön döntenek arról, milyen eszközöket mártsanak a táplálékba, illetve onnan melyeket szállítsák tovább a fészekbe. A kísérletek során különböző mértékben felhígított mézet kínáltak fel a rovaroknak, melyek a táplálék viszkozitása alapján választottak szállítóeszközt, mégpedig azt, amelyik könnyebben kezelhető. A természetben leggyakrabban használt homokrögök ugyanis belesüllyednek a hígabb táplálékba, ezek kiemelése komoly erőfeszítést igényel, a szivacsdarabok azonban úsznak a felszínen, így könnyebb elcipelni azokat.

Maák István elmondta, a kutatások folytatódnak, szegedi kollégáival a jelenség ökológiai oldalát vizsgálja a jövőben, a francia szakemberek pedig a hangyák viselkedésére kíváncsiak elsősorban.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Megújult a budatétényi rózsakert

Közép-Európa egyedülálló rozáriuma újult meg Budapesten, a XXII. kerületben, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai