Hány sakál él a Velencei-tónál? - Keresőkutyák segítették a biológusok munkáját

Hír

2020/10/27

A világon elsőként alkalmaztak keresőkutyákat az aranysakálok jelenlétének feltérképezésére   a Szent István Egyetem vadbiológusai osztrák és bajor kutatókkal együttműködve.

Aranysakálokat bizony nagyon ritkán látni, mivel nem szívesen mutatkoznak, rejtőzködő életmódot folytatnak. A kutatók számára nem marad más: a sakálok ismertetőjeleit - például az állatok üvöltését vagy ürülékét - követve kell a nyomukra bukkanniuk.

Ezt a nehézséget felismerve Heltai Miklós és Szabó László, a Szent István Egyetem kutatói keresőkutyákat képeztek ki speciálisan a sakál ürülékének megkeresésére, élőhelyének felmérésére, valamint a táplálkozásvizsgálatok elősegítésére. Munkájukhoz az osztrák University of Natural Resources and Life Sciences és a bajor Forest Research Institute Baden-Württemberg - Wildlife Institute intézetek szakértői is csatlakoztak.

A módszer bevált: a keresőkutyák jelzései alapján 73 százalékos pontossággal sikerült a sakálok jelenlétét bizonyító ürülékek kimutatása a vizsgált területen. Így az új módszerrel a jövőben a kutatók pontosabb képet kaphatnak a sakálok előfordulásáról és viselkedéséről.

A kutatók egy 133 kilométeres útvonalat jártak végig két kiképzett kutyával a Velencei-tó környékén, ahol két sakálcsalád jelenlétét akusztikus állományfelméréssel (üvöltéseik vizsgálatával) korábban már sikerrel bizonyították.

A két ebet, Rigát és Molly-t az éles bevetés előtt 12 hónapon keresztül kondicionálták, hogy felismerjék és ugatással vagy leüléssel jelezzék gazdájuk számára a sakálok ürülékét. Mindez nem volt ismeretlen feladat számukre: a két keresőkutya már másutt is bizonyított, korábban ugyanis farkasok ürüléknyomainak keresésekor vetették be őket. A feladat nem egyszerű: az időjárási körülmények és a bomlási folyamatok jelentősen befolyásolják a vadon élő egyedek ürülékének állapotát, ezért a terepi feladatokat napsütötte, esős és havas időben is gyakorolták.

 

Visszatérés

Az aranysakálokkal kapcsolatos információk gyűjtése azért vált kifejezetten fontossá, mert a faj az elmúlt időszakban rohamos terjedésnek indult Délkelet-Európában. Ez persze örvendetes hír: ugyanis a sakálok a 19. században főként Bulgária területére szorultak vissza, az 1940-es évekre gyakorlatilag egész Európából kipusztultak a jelentős élőhely-átalakítások, valamint a ragadozók kitartó üldözése miatt. Csupán az 1990-es évek elején bukkantak fel újra Magyarország déli határvidékén.

Nádi farkas, toportyán vagy csikasz?

Az aranysakált a népnyelv több néven is ismeri. A faj a farkas és a róka közötti köztes helyzetet elfoglaló ragadozó, ők az egyedüli ellenségei, riválisai. A sakál leginkább a sztyeppés, bokros helyeket kedveli - nehezen áttörhető bozótosok, elnádasodott nedves területek, félsivatagok lakója. Falkában él, a domináns nőstények és hímek csak a párzás és kölyöknevelés idejére vonulnak el.
A kifejlett állat testhossza körülbelül 65-105 centiméter, testtömege 7-15 kilogrammTéli és nyári bundája különböző, farka és hasa szürkésfehér. Különleges ismertetőjele a talppárnája: a két középső ujjpárna mind a négy mancsán összenőtt; ez főleg a mellső lábán látszik jól. 
Táplálkozása opportunista, azaz a legkönnyebben kiaknázható táplálékforrást hasznosítja. Amikor betelepül valahová, étrendje meglehetősen változatos, megeszik jóformán bármit. Ez is sikerének titka. (Forrás: Wikipédia)

A magyarázat szerint újbóli megtelepedését és rohamos térhódítását a faj rendkívüli alkalmazkodóképessége és üldözésének csökkenése mellett a délszláv háború, a mezőgazdasági művelés változásai, a globális klímaváltozás, valamint a nagyragadozók hiánya is elősegítette, így napjainkra országszerte elterjedt és terjed tovább hazánkból a szomszédos országok felé.

"Annak ellenére, hogy a sakál terjedése az invazív fajokra jellemző gyorsasággal történik, a fajjal kapcsolatban még mindig sok a nyitott kérdés. Nem pontosan ismert például előfordulási területük sem, a sakál ugyanis éjszaka aktív, és akkor is főként a nehezen áttörhető bozótosokat, bokorerdőket és az elnádasodott nedves területeket járja" - írják a Szent István Egyetem közleményében.

A Mammal Research szakfolyóiratban októberben megjelent tanulmány szerint a kutyák összesen 34 ürüléket találtak, melyből 26 minta volt alkalmas a fajok azonosítására. A DNS-vizsgálatok alapján ezek közül három rókához, három kutyához, egy vidrához, 19 pedig aranysakálhoz volt köthető, ami a keresőkutyák teljesítményét illetően 73 százalékos pontosságot jelent.

Az eredmények alapján ezzel a módszerrel meg lehet majd különböztetni az aranysakál és a vörös róka által hagyott hasonló ürüléknyomokat, még annak ellenére is, hogy a két faj az élőhely és a táplálékbázis szempontjából is sok hasonlóságot mutat. Az ígéretes módszer várhatóan pontosabb képet ad majd a sakálok előfordulásáról és viselkedéséről, territóriumuk méretéről és élőhelyhasználatuk évszakos eltéréseiről, továbbá biztosabbá teszi a táplálkozásbiológiai vizsgálatokat is.


Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org / Stig Nygaard; 2. Mammal Research; 3. commons.wikimedia.org / Tomasz Kamiński;

 


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai