Háromöves tatu született

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/08

Déli háromöves tatu (Tolypeutes tricinctus), más néven matakó született a Szegedi Vadasparkban.

Az összegömbölyödve leginkább egy páncélozott labdára vagy rücskös sárgadinnyére hasonlító emlősöket 2011 óta nevelnek a Tisza-parti város állatkertjében. Az igazán különleges állatok első szaporulatát már nagyon várták a gondozók a szakmai szempontokon túl azért, mert maguk is kíváncsiak voltak rá, hogy nézhet ki egy újszülött tatu.

Először február végén pillantották meg az apró, rózsaszín teniszlabda nagyságú kölyköt az őt gondosan vigyázó anyja mellett. A tatu rendkívül gyorsan nőtt, vagyis napról napra egyre nagyobb labdát jegyezhetett fel a gondozója. A matakó ugyanis az a tatuféle, amely tökéletesen össze tud gömbölyödni, rést sem hagyva a ragadozóknak vagy éppen a gondozójának, aki a nemét szeretné megtudni. Így csak gyanítják, hogy hím lehet, a tüzetes vizsgálatra még várni kell.

A 35-45 centiméter hosszú, 2-3 kilogrammos matakó jellegzetessége, hogy termetes, hegyes karmain jár. Kifejezetten mókás látvány nyújt, ahogy szedi a lábait, mintha egy rajzfilm szereplője lenne.

Dél-Amerika - Argentína, Bolívia, Brazília és Paraguay - száraz trópusi füves szavannáin él, mocsaras területek, száraz erdők mentén. Elsősorban rovarokkal, azon belül is hangyákkal és termeszekkel táplálkozik, így Szegeden a hangyászok különleges takarmányán él. Főként kiváló szaglása vezérli a zsákmány felkutatásában. Bár a tatufajok többsége éjszakai életmódot él, mind közül a matakók a leginkább aktívak nappal.

A tatuk a vendégízületesek közé tartoznak, amely egy csupa emlős furcsaságokat tömörítő rendszertani csoport. Olyan állatok taroznak ide, mint a Szegeden is látható sörényes hangyász és a kétujjú lajhár. A tatuk között egérnagyságút éppúgy találunk, mint óriást, amely 60 kilogramm súlyú is lehet. Sőt, a régmúltban még nagyobb fajok is éltek, mint például a Glyptodon. Az egy tonna súlyú és két méter hosszú tatufajjal valószínűleg az Amerikát meghódító emberek is találkozhattak, sőt, egyes feltételezések szerint éppen ők pusztították ki mintegy 10 ezer évvel ezelőtt.


Kép forrása / Szerző: Brian Gratwicke

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Harmincéves a Szegedi Vadaspark

A jubileumot változatos programokkal, az intézmény történetét bemutató kiállítás megnyitása mellett az axis szarvasok (Axis ...

Meller-kaméleonok Szegeden

Az állatkertek körében ritkaságnak számító Meller-kaméleonokkal bővült a Szegedi Vadaspark hüllőgyűjteménye.