Hazai rekokorder: Több millió forintot ér Mágnás Béla, a Baranya megyében talált isztriai szarvasgomba

Hír

írta: ecolounge
2016/12/03

Ez a legdrágább föld alatti gombafaj, ára 2-3 ezer euró (630-930 ezer forint) kilogrammonként, de a különösen nagy példányok ára ennél jóval magasabb is lehet.

A legértékesebb piros húsú szarvasgomba vagy más néven isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) magyarországi lelőhelye a Jászságban és az Ormánságban van. Ez a legdrágább föld alatti gombafaj, ára 2-3 ezer euró (630-930 ezer forint) kilogrammonként, de a különösen nagy példányok ára ennél jóval magasabb lehet. A Baranya megyében most előkerült példány a Magyarországon valaha előkerült legnagyobb isztriai szarvasgomba.

A mediterrán térségben elterjedtebb gombafaj első példányait 1998-ban találták meg hazánkban, és azóta is ritkaságnak számít. Az ilyen nagyméretű isztriai szarvasgombákat jellemzően árveréseken értékesítik, ahogy a két éve az olaszországi Umbriában talált, közel kétkilós világrekorder is így kelt el több mint 61 ezer dollárért (18 millió forint), az elmúlt héten pedig egy egykilós példányért 112 ezer dollárt (33,9 millió forint) fizettek.

Hazánk az egyik legnagyobb európai szarvasgomba-gyűjtő ország: Szinte az év teljes időszakában gyűjthető az érett szarvasgomba, Magyarországon a leggyakoribb a nyáron termő kátrányszagú szarvasgomba, ősszel a burgundi és a homoki szarvasgomba, télen a fehér vagy más néven piros húsú szarvasgombát lehet megtalálni. Az egyik legjobb szarvasgomba lelőhely a Jászságban lévő tölgyesek. Hazánk klímája a burgundiai szarvasgomba (Tuber uncinatum Chatin), a nagyspórás szarvasgomba (Tuber macrosporum), a késői szarvasgomba (Tuber borchii) és a homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) termesztését teszi lehetővé. Hazánkon kívül Franciaország, Olaszország és Spanyolország a négy legjelentősebb szarvasgomba-gyűjtő ország Európában.

És ha már a szarvasgombáknál tartunk, érdemes megemlítenünk a homoki szarvasgombát is, mely egyedül Magyarországon fordul elő, amit éppen ezért gyakran neveznek „magyar szarvasgombának” is a gasztronómusok. Különlegessége, hogy ez az egyetlen szarvasgomba faj, amelynek az íze édes. Ezért a cukrászok a somlói galuskához, a parféhez, a fagylaltkelyhekhez, a Gundel palacsintához is felhasználják. Magyarországon semleges, humuszos homoktalajokon az akácosokban lehet fellelni. A homoki szarvasgomba augusztustól novemberig gyűjthető.

Fotó forrása: gombaportál

forrás: MTI, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

A gombaszedés ártó hatása

A gombaszedés szabályainak áthágása az emberre is veszélyes, és felboríthatja az erdők ökoszisztémáját is.