Hazánk legnagyobb pókja

Hír

2014/07/19

Gyermekkori élmény elevenedett fel, mikor ismerősöm felkiáltva rohant ki az előszobából egy óriási pók miatt. És tényleg! Habár közel sem volt madárpók méretű, ám még így is nagyobb volt a megszokott pókoknál. Gyors befogás után kiderült, hogy egy szongáriai cselőpók lapul az üveg fenekén. Mivel védett állatról van szó, hamar elengedtünk.

Bő tíz éve még Szolnokon a kertemben és Tószeg környékén találkoztam többször is ezzel a csodás pókkal. Ha a lyuk körül pókhálót láttam, azonnal tudtam, hogy ott egy "rovarok réme" lakik. Mára mivel a kertből eltűntek, így barátommal biciklire pattanva Tószeg felé vettük az irányt.

Élőhelyük kicsit átalakult ugyan, de még mindig stabil populáció él Tószeg határában, már több mint tizenöt éve. A fotókon szereplő egyedeket is itt sikerült lencsevégre kapni. Egyik példány lakóövezetében több kiszáradt sáskatetemre is leltünk, vélhetően nemrég fogyasztotta el azokat.

A szongáriai cselőpók Magyarország legnagyobb termetű pókfaja. Nem véletlenül nevezte Kolosváry Gábor 1931-ben, a Természet című folyóiratban a „mi madárpókunknak”. Orosz tarantulának is hívják, mivel a déli Oroszország pusztáin honos. Tápláléka ízeltlábúak, szöcskék, sáskák. Kézben venni nem ildomos, mivel csáprágójuk csípőkarmával bőrünket könnyedén átüti. Mérgük azonban nem veszélyes, egyes esetekben allergiás reakciót válthat ki.

Elsősorban a szikes pusztákon, valamint a kötöttebb homoktalajokon él. Hálót nem sző, 30–40 cm mély függőleges csőlakást alakít ki magának, melynek falát hálójával erősíti meg, elkerülve így a beomlást.  Egyes példányok akár 4 cm-es testhosszt is elérik, átmérőjük pedig 10cm-es is lehet.

Színe barnás, szürkés, esetenként narancs-barna. Csáprágója hatalmas, melyet szívesen mutat meg fenyegetőzve, ha veszélyt érez. Éjszaka és nappal is aktív, de leginkább alkonyatkor merészkedik elő vadászni. Van, hogy az áldozatát hirtelen rohammal kapja el, lesből támadva. Peterakás után előfordulhat, hogy a járat bejáratát lezárja utódainak védelme érdekében. Kicsinyeit első vedlésükig az utótestén hordozza.

Védett, természetvédelmi értéke: 2000Ft

 

A rovat új hírei

Hasonló