Kicsíráztatták a súlyosan veszélyeztetett japán nyírfaj magjait

Hír

írta: MTI
2015/10/01

Brit tudósok sikeresen kicsíráztatták egy súlyosan veszélyeztetett japán nyírfaj magjait, a Betula chichibuensis nevű fából mindössze 21 van az ázsiai szigetországban.

A magvakat egy tavalyi expedíció során gyűjtötték a Tokió közeli hegyek egy távoli vidékén, egyedül ebben a térségben él a növény. Szakemberek szerint a nyírfaj vadon megmaradt populációja olyan kicsiny, hogy képtelen külső segítség nélkül fennmaradni.

A sarjakat arborétumok között osztják el, segítendő a súlyosan veszélyeztetett faj megőrzését.

A Természetvédelmi Világszövetségnek (IUCN) a kihalás szélén álló fajokról összeállított vörös listája szerint "a kicsiny populáció és a korlátozott terület, ahol él, a fajt hajlamossá teszi betegségekre és természeti csapásra. A faj önmagában képtelen a szaporodásra, két egyednek nagyon közel kell lennie egymáshoz, hogy beporozzák egymást."

Az Oxfordi Egyetem és a Tokió Egyetem kutatói tavaly mintegy ezer magot tudtak gyűjteni, amelyekből mintegy száz csemete nőtt.

Dan Luscombe dendrológus, a csoport egyik tagja a BBC-nek elmondta, hogy ez a nyírfaj egy nagyon-nagyon távoli térségben található, amelyet nehéz megközelíteni. "A nyírfaj életképessége nagyon kicsi, ezért igen szerencsések voltunk, hogy sok magot tudtunk gyűjteni."

A projekt hosszú távú célja, hogy brit arborétumokba telepítik a facsemetéket, és szorosan együttműködnek japán kollégáikkal, hogy a veszélyeztetett faj túlélését vadon biztosítsák. Tervezik azt is, hogy létrehoznak egy olyan kertet, ahol a japán nyírfajt magjáért fogják nevelni - tette hozzá a dendrológus.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló