Kiskacsa 3D nyomtatott lábbal

Magazin

írta: Kiss Gábor
2014/11/11

A beteg kiskacsa élete gyökeresen megváltozott, köszönhetően a 3D nyomtatásnak.

A 3D nyomtatás technológiája napról napra fejlődik, hamarosan akár ételeket, sőt, házakat is képesek leszünk tömegesen nyomtatni. Korábban már bemutattuk a PET palackokat használó nyomtatót, márciusban pedig egy forradalmi arcsebészeti eljárásról számoltunk be, melynek keretében arcrekonstrukciós műtétet végeztek a súlyos motorbalesetet szenvedett beteg arcán. A beavatkozás minden egyes szakaszában háromdimenziós nyomtatást alkalmaztak. Azt gondolnánk, hogy művégtagok elsősorban emberek számára készülnek, de mint láthatjuk, a technológia az állatok esetében is tökéletesen alkalmazható.

A képen látható kiskacsa születési rendellenességgel, fejlődésben visszamaradt lábbal született. Csak lassú bicegésre volt képes, és nagyon sántított. Buttercup-on először fizikoterápia keretében próbáltak segíteni, de az intenzív kezelések nem bizonyultak elég hatékonynak. Ekkor kérték Dr. Shannon McGee segítségét, aki a Novacopy válallat közreműködésével készítetett művégtagot a kis jószágnak.

Buttercup azóta felnőtt, hála a szilikonlábának, társaihoz hasonlóan teljes életet élhet. A továbbiakban ezen a facebook oldalon keresztül követhetjük mindennapjait.


Viszont nem Buttercup volt az első: 2013 októberében bejárta a világsajtót a művégtaggal rendelkező kacsa története. Dudley egyik lábát amputálni kellett, miután egy agresszív csirke megtámadta. Terence Loring építészmérnök hallott a kiskacsa történetéről és úgy döntött, hogy segít rajta.




Kép forrása: Facebook

A rovat új hírei

Hasonló