Rendbe teszik a kispesti kiserdőt

Hír

írta: MTI
2019/02/10

Rendbe teszik a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti eddig elhanyagolt, szemetes erdőterületet és parkerdővé alakítják.

A Ferihegyi repülőtérre vezető út és a Kőbánya-Kispesti metróvégállomás közé ékelt kicsi, alig több mint három hektáros terület megújítását a XIX. kerületi önkormányzat 20 millió forintos anyagi támogatása teszi lehetővé. A munkálatok az idős, pusztuló fák kitermelésével és a területen található nagy mennyiségű hulladék elszállításával kezdődnek. A gyorsforgalmi út mellett a már meglévő fiatalabb fákból meghagynak egy tíz méter széles sávot, hogy a most telepítendő facsemeték megerősödéséig is védelmet nyújtson a forgalom zaja ellen. A területről a becslések szerint mintegy 150 köbméter, azaz 12 teherautónyi illegális hulladékot kell elszállítani.

Ezt követően várhatóan még februárban elvégzik a parkosításhoz szükséges földmunkákat, majd március-április folyamán kezdődik a facsemeték ültetése és a park kialakítása. Az erdészek nagyméretű, két-három méter magas fiatal fákat ültetnek. A több mint száz fiatal fa java része őshonos hárs, nyár és juhar lesz, de ültetnek még tölgy-, nyír-, dió- és szilfákat is, valamint cserjéket, ami szintén az erdőkép minél hamarabbi kialakulását szolgálja.

A tervek szerint a parkerdőben mintegy másfél kilométeres sétaúthálózatot hoznak létre, továbbá lesz egy fél kilométeres futópálya és egy tollaslabda pálya is. Ezek mellett kialakítanak egy erdei játszóteret és egy kutyafuttatót.


Kép forrása

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Keltsük életre a Népligetet!

A ReCity Magazin által szervezett 8 hetes műhelymunka során a részt vevő egyetemi hallgatók a Népliget revitalizációjára ...