Új erszényes fajt fedeztek fel

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/02/19

Az újonnan azonosított, kis testű ragadozófaj az erszényesnyestfélék (antechinusok) családjába tartozik. Tavaly került a figyelem középpontjába, amikor kiderült róla, hogy a hím annyit párzik a néhány hetes reprodukciós időszakban, hogy a végén belepusztul.

A kutatók most a család új faját fedezték fel, amelyet feketefarkú antechinusnak neveztek el. Úgy vélik, az állat kizárólag Új-Dél-Wales északi részén, és a magas, csapadékos vidékeken él a Springbrook Nemzeti Park területén.

Valószínűnek tartják, hogy ez a faj is az antechinusok jellegzetes szaporodási mintáját követi, azaz 11 hónapos koruk körül a hímek olyan őrült párzásba kezdenek, hogy az egyéves kort, illetve az utódok születését már meg sem élik. Diana Fisher, a Queenslandi Egyetem biológusa kutatása kimutatta, az antechinusok azért viszik túlzásba az udvarlást, hogy a saját, és ne a vetélytársak génjei éljenek tovább. Annyi ideig szaporodnak, amíg a testük bírja, majd kimúlnak. "Egyes példányok akár 12-14 órán át is folytatják az aktust, majd újra és újra nekiállnak, közben igen gyakran váltanak partnert. Ez a rendkívül intenzív párzási időszak körülbelül két hétig tart" - magyarázta Fisher.

A kis álatok szervezetét fokozatosan elöntik a stresszhormonok, ezért képesek a szinte "folyamatos" párzásra. Azonban a "hormonözön" károsítja szöveteiket, amely végül pusztulásukhoz is vezet: szőrük hullani kezd, támolyognak, végül fertőzéseket is kapnak, az immunrendszerük nem képes tovább működni - állapította meg a kutatás.

Azt egyelőre nem tudni hogy az új faj hány egyedet számlál, ezért is kérelmezték, hogy kerüljön fel a veszélyeztetett fajok listájára.


Kép forrása / Szerző: Mel Williams

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Az élet fája

Több mint 2,3 millió fajnak találták meg a helyét az amerikai kutatók által megrajzolt "életfán".