Viperakereső kutya, hálórendszer - Így védik a rákosi viperákat a Kiskunságban

Hír

írta: MTI
2021/02/12

A veszélyeztetettnek számító rákosi viperák igencsak rejtélyes, nehezen megfigyelhető állatok, ezért az állatvédők viperakereső kutyák segítségével igyekeznek felmérni az állományt. Fennmaradásukat pedig most egy újfajta védőháló rendszerrel is segítik, hogy ne essenek a ragadozók zsákmányául.

A Kiskunságban megfelelő nagyságú élőhelyek vannak a rákosi vipera számára, amelyek elvileg képesek életképes populációt fenntartani. Egyelőre viszont keveset lehet tudni ennek a kistermetű, rejtőzködő életet élő kígyófajnak a pontos állománynagyságáról és annak változásairól, így nehéz objektíven megítélni, hosszú távon is fent tud-e maradni a mindössze néhány ezer körüli példányra becsült faj.

A minél pontosabb és hatékonyabb állománybecslés érdekében hozta létre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a rákosivipera-kereső kutyás egységet még 2020 őszénEgy kígyó megtalálása akár 10-12 órányi folyamatos keresést igényel a kutatást végző személyek részéről. Reményeik szerint a keresőkutya segítségével ez az idő jelentősen lecsökkenthető. A kiképzés során Tomi, a német juhászkutya megtanulta azonosítani különböző korú és nemű viperák és azok vedléseinek szagát. Magabiztosan megtalál egy több ezer négyzetméteres élőhelyfoltban levedlett viperabőr darabkát is és nem ad téves jelzést más fajra, például vízisiklóra vagy rézsiklóra sem.

A rákosi vipera kiskunsági állományának fennmaradását feltételezhetően jelenleg a ragadozók veszélyeztetik a leginkább. A borz- és rókaürülék-minták, valamint a ragadozómadarak köpetvizsgálatai ugyanis kimutatták, hogy ezek a ragadozók előszeretettel vadásznak erre a hüllőre.

rákosivipera-védelmi LIFE projekt keretében a vadászható ragadozók, a róka, a borz és a dolmányos varjú állományszabályozási célú gyérítése a területileg illetékes vadásztársaságokkal együttműködésben zajlik, de a védett és fokozottan védett ragadozómadarak távoltartására más megoldást kellett keresni.

A kunpeszéri Rákosi Vipera-védelmi Központ szomszédságában található rekonstruált gyep az egyik legfontosabb visszatelepítési helyszíne a fajnak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által végzett visszatelepítések azt a célt szolgálják, hogy a helyi viperaállományok megerősödjenek, és elérjenek egy olyan populációméretet, amely már hosszútávon életképesnek tekinthető. Ezért szükséges, hogy a visszatelepítési terület egy részéről hálórendszer segítségével teljesen kizárják a ragadozókat, beleértve a madarakat is. A 40 ezer négyzetméteres hálórendszert úgy tervezték meg, hogy alatta elférjenek a legelő marhák, és a kisebb termetű állatok, így a kígyók is ki-be tudjanak közlekedni.

A szakemberek bíznak benne, hogy a ragadozóktól mentes élőhelyen a rákosi vipera állománya jelentősen növekedik majd. Így nem csak a lehálózott területen lesz több egyed, de annak közvetlen szomszédságában található viperaállományok is megerősödhetnek, hozzájárulva e ritka kígyó hosszú távú fennmaradásához - olvasható a közleményben.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: M.e.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló