A BMW Magyarország 2018-ban is rekordértékesítést vár BMW és Mini modelljeitől

Hír

írta: MTI
2018/05/18


A BMW Magyarország idén is rekordértékesítésre számít BMW és Mini modelljeinél - nyilatkozta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy a BMW Magyarország rekordértékesítéssel zárta az előző évet: 2016-hoz képest 13 százalékkal többet, 2698 BMW-t adtak el, Miniből pedig 59 százalékkal többet, 224 darabot.

Elmondta: az idén eladott autók száma alapján abban bíznak, hogy felülmúlják a tavalyi értékesítést, hiszen január és április között a BMW értékesítések 17 százalékkal, a Mini eladások pedig 25 százalékkal nőttek, és erősödött piaci részesedésük is.

Az év hátralévő részében további bővülést remélnek, miután most mutatták be a Mini három típusának (a 3, az 5 ajtós és a Cabrio) új változatait, illetve korábban a Countryman hibrid változatát. Tavasszal mutatták be a BMW idei új modelljeit: az X2-es szabadidő-autót, és érkezik az 5-ös sorozat legerősebb, M-es változata, majd a legnagyobb szabadidő-autójuk, egy teljesen új modell, az X7-es is. Hamarosan bemutatják a hibrid sportautójuk nyitott változatát, az i8 Roadstert is.

Massimiliano Di Silvestre szólt arról is, hogy a BMW teljesen elektromos modellje, az i3-as értékesítései is jó alakulnak Magyarországon, hiszen a régióban itt adták el a legtöbbet. Meglepőnek nevezte az autó magyar sikerét, amelyet egyebek között az elektromos autóknak járó zöld rendszámnak, és a kormányzat által nyújtott, az elektromos mobilitást segítő kedvezményeknek tulajdonított.

Kiemelte, hogy 2019-ben bemutatják a Mini első, teljesen elektromos autóját is, amitől szintén komoly eladásokat várnak globálisan, de Magyarországon is.

Tavaly 140 vásárló választotta a BMW i3 és i8 modelleket.

A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik, azonban a prémium szegmens egyik éllovasa: a Datahouse adatai szerint utóbbi kategóriában részesedése 23 százalék volt tavaly.

A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokban, tavaly: 2 088 283 BMW-t adtak el, a csoporthoz tartozó Mini és Rolls-Royce márkák eladásával pedig együttesen 2 463 526 autót, ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

A cég értékesítési árbevétele öt százalékkal, közel 99 milliárd euróra emelkedett, adó előtti eredménye 10 százalékkal, 10,66 milliárd euróra nőtt, nettó nyeresége pedig 8,7 milliárd euró lett, 26 százalékkal magasabb az előző évinél.

forrás: MTI

A rovat új hírei

A rovat legolvasottabbjai