Jól halad az energetikai átállás Európában

Hír

írta: MTI
2017/02/05

Az eredmények azt mutatják, hogy Európa jó úton halad az energetikai átállásban és teljesíteni fogja a 2020-ra kitűzött céljait az üvegházhatású gázkibocsátás és az energiahatékonyság területén, illetve a megújuló energiaforrások használatában - közölte az Európai Bizottság szerdán.

Az energiaunió helyzetéről szóló második jelentésében az uniós bizottság arról számolt be, hogy az Európai Unió (EU)

  • Már elérte a végső energiafogyasztásra vonatkozó 2020-ra kitűzött célt.
  • Ugyanez mondható el az üvegházhatású gázok kibocsátásáról is, mivel azok mennyisége 2015-ben 22 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben.
  • A megújuló energiaforrásokat illetően is tartja magát a tervekhez. Az adatok alapján a megújuló energiaforrások aránya 2014-ben elérte az unióbeli teljes bruttó energiafogyasztás 16 százalékát.

Az EU jól halad annak a megvalósításában is, hogy a gazdasági növekedést függetlenítse az üvegházhatású gázkibocsátástól. Az 1990 és 2015 közötti időszakban az unióban a bruttó hazai termék 50 százalékkal nőtt, miközben az összes kibocsátás 22 százalékkal csökkent - húzták alá.

Miguel Arias Canete, az éghajlat- és az energiapolitikáért felelős uniós biztos szerint Európa jó úton halad afelé, hogy teljesítse a 2020-ra kitűzött éghajlat- és energiapolitikai céljait.

A megújuló energiaforrások a költségek szempontjából már ugyanolyan versenyképesek, sőt sok esetben olcsóbbak is, mint a fosszilis tüzelőanyagok, a megújulóenergia-ágazat több mint egymillió embernek ad megélhetést a kontinensen és sok más ágazatnál több beruházást vonz Európába - mondta. Hozzátette, a megújuló energiaforrásoknak köszönhetően a fosszilis tüzelőanyagok behozatalát 16 milliárd euróval sikerült csökkenteni.

A gyorsan változó geopolitikai viszonyok között az energiaunió sikere kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg lehessen védeni az unió országainak és lakosainak hosszú távú gazdasági érdekeit és jólétét - fejtette ki.

"Ezért az utóbbi hónapokban az energiaunióval kapcsolatos munka során kiemelt hangsúlyt fektettünk az energiadiplomáciára azért, hogy fokozzuk az energiaellátás biztonságát, növeljük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású uniós technológiák exportját, és javítsuk az európai ipar versenyképességét" - fogalmazott az uniós biztos.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló