A távfűtés nem gáz!

Hír

2017/10/22

Egy távhőrendszer akkor jó, ha energiahatékonyan és környezetkímélő módon működik.” – hangzott el egy, a magyarországi távhőszolgáltatók környezetbarát fejlesztéseit és klímavédelmi jelentőségét tárgyaló konferencián. A rendezvényen a jövő közlekedésének klímabarát vízióját gyermekrajzok erősítették kiállítás formájában. Budapest fiataljai videóüzenetben mondtak pozitív véleményt a távfűtésről. Az esemény szorosan kapcsolódott a fűtési szezon indulásához is.

Hiánypótló eseménynek nevezte dr. Mitnyan György, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója a „Tiszta levegőért, a távfűtés nem gáz!” című konferenciát, amelyet a Klímabarát Települések Szövetsége a FŐTÁV Komfort Kft-vel közösen szervezett a FŐTÁV Zrt. támogatásával, utóbbi Észak-budai Fűtőművének telephelyén.
A vezérigazgató köszöntőjében kiemelte: „2017-ben számos Kaposvár méretű energiafogyasztó csatlakozott a FŐTÁV Zrt. távhőrendszeréhez. 2018-ban pedig az Erzsébet hídon keresztül megérkezünk Budapest belvárosába is.”
A távhő levegőminőségére gyakorolt pozitív hatását a következő példával szemléltette: „Amennyiben tízezer lakos csatlakozna a FŐTÁV Zrt. távhőrendszeréhez, Budapesten 8 ezer tonnával csökkenne a levegő CO2, 47 ezer tonnával más káros gázok és 13 ezer tonnával a szállópor koncentrációja.”

Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke, a FŐTÁV Komfort Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy „Magyarországot a légszennyezettségre visszavezethető halálesetek száma 1 millió főre vetítve csak Kína előzi meg. Hazánkban a statisztikák szerint 938 ember hal meg a légszennyezés okozta betegségben.” (OECD, 2014) Fehérvári Mihály, a Green Lab Magyarország Mérnöki Iroda Kft. laboratóriumi vezetője hozzátette: „és akkor még nem beszéltünk azokról, akik légszennyezés okozta betegségektől, például asztmatikus rohamoktól, vérképződési nehézségektől vagy éppen sztróktól szenvednek.

A konferencián a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatóság részéről Danyi Zsolt tűzoltó alezredes a fűtésindítás apropóján felhívta a lakosság figyelmét a nyílt láng használatú fűtési rendszerek biztonságos, rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tudnivalókra:
a műszaki felülvizsgálat és ellenőrzés fontosságára. Hangsúlyozta, probléma esetén csak szakember segítségét kérjük, a tüzelőberendezések közelében ne tartsunk gyúlékony anyagot, a fűtőcsövek legyenek fémbilinccsel rögzítve, a tüzelőberendezés ajtaja elé fémből készült parázsfogót, salakot és hamut mindig az erre a célra szolgáló edénybe gyűjtsük, tartalmát  csak a kijelölt helyre öntsük ki. A fűtőanyagot ne a tüzelő-, fűtőberendezés mellett tároljuk, a szén-monoxid mérgezés megelőzése érdekében győződjünk meg a megfelelő szellőzésről! A karbantartás hiánya robbanást idézhet elő! A robbanásveszély lehetőségét nem szabad alábecsülni! A tűzre dobott háztartási hulladék nagymértékben szennyezi a környezetünket és károsítja egészségünket, ráadásul életveszélyes körülményeket teremthet otthonunkban! Ha tüzet, füstöt észlelünk, jelezzük ezt a 112-es segélyhívó számon!

Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára szerint míg Európában a távfűtést környezetbarát és hatékony fűtési módként ismerik, addig Magyarországon a lakosság körében negatív kép él e fűtési technikáról. A fejlesztések mellett ennek megváltoztatása kell, hogy a cél legyen. Kovács Lajos rövid összefoglaló után záró szavaival csatlakozott Csutora Mária gondolatához: a távhő nemcsak szexy, „hanem gazdaságos és felelősségteljes választás. Trendi tud lenni itthon is.” A rendezvény után bátran elmondhatjuk a távfűtés tényleg nem gáz.

forrás: Planforyou

A rovat új hírei