Rekord a Tisza-tónál: 18 ezer biciklis a gáton egy hónap alatt!

Hír

írta: MTI
2020/08/11

Kerékpáros rekord született a Tisza-tónál idén júliusban, amikor 18 075, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége - olvasható a mesterséges tavat üzemeltető  igazgatóság honlapján.

A tájékoztatás szerint a korábbi júliusi rekord 2018-ban volt, amikor 13 768 kerékpáros haladt át a duzzasztóművön. Tavaly júliusban 8944 bringást regisztrált a Kötivizig a Kiskörei vízlépcső üzemi hídján. Idén, az első hét hónapban összesen 32 658 biciklis hajtott át a vízlépcsőn, ez több mint a teljes éves forgalom 2008 és 2017 között. Ebben az időszakban - az elmúlt években tapasztaltakkal ellentétben - hivatalos kerékpáros versenyt nem szerveztek a tározó körüli töltésen - közölték.

Tavaly a teljes éves forgalom 49 428, 2018-ban pedig 56 959 volt. Az elmúlt években, döntően pályázati forrásból épített, csaknem 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő aszfaltozott kerékpárút 9 kilométeres szakaszát korábban a 33-as főúton kellett megtenni.

Az MTI korábbi híre szerint azóta már megépült a bringások számára biztonságos külön út Tiszafüred és Poroszló között és teljessé vált a tó körüli kerékpárút, amely illeszkedik a nemzetközi EuroVelo hálózatba. Az utolsó 6,5 kilométeres kerékpárút-szakaszt idén júniusban adták át.

Az EuroVelo célja, hogy segítse és ösztönözze az embereket abban, hogy utazásaik nagy részében a biciklizést részesítsék előnyben az autózással szemben. Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat az Európai Kerékpáros Szövetség terve 16 hosszútávú, egész Európát átszelő kerékpárút kialakítására. Tehát Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik, a már meglévő kerékpárutak összekötésével. Ezen utak teljes hossza több mint 70 000 km. Az EuroVelo utak hasonló elképzeléseket tükröznek, mint az Egyesült Államokban a Greenway projektek, például az East Coast Greenway. (Forrás: Wikipédia)


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Civertan


forrás: MTI
Ön biciklizett már a Tisza-tónál?

A rovat új hírei

Hasonló