Zöldebbé vált a Ford Focus

Hír

2020/07/29

A Ford egyik legkedveltebb hazai modellje tovább zöldült, és több területen felfrissült. A főbb változások: megjelent a hibrid hajtás és az LCD kijelzős műszerfal.

Azért vált annyira divatossá manapság a hibrid hajtás, mert az egyre jobban szigorodó szén-dioxid kibocsátási normáknak minden autógyárnak meg kell felelnie. A hibrid technika bevetésével pedig hatékonyan lehet csökkenteni a fogyasztást, és a CO2 kibocsátást.

A hibrid szó latin eredetű és azt jelenti, hogy két különböző dolog keverékéből előállított. Az autózásban azt a járművet jelöli, amelyben a megszokott belsőégésű motort és az elektromos hajtást kombinálják. Többféle hibrid rendszer létezik, a belépő szintet a lágynak vagy mild hibridnek nevezett technika képviseli, ez a megoldás a Fordnál az új Pumával együtt debütált.

Ennek a technikának az alapja a BISG néven futó önindító/generátor egység. Ez az alkatrész a generátor helyére került és arról lehet megismerni, hogy kb. 3 centi széles szíj hajtja. A lágy-hibrid technika másik eleme a jobb első ülés alá helyezett lítium-ion akkumulátor. A léghűtéses áramtároló és az egész hibrid rendszer 48 volttal működik, így biztosít a motornak extra 24 Nm nyomatékot. Ezért teljesít jól a Focus-ban az egyliteres turbómotor, amely jó pár ponton különbözik a nem lágy-hibrid kivitelektől. Az egyik változás, hogy nagyobb turbófeltöltőt kapott, amely több levegővel látja el a motort. Az elektromos rásegítés pedig alacsonyabb fordulat számokon jön jól, mert extra nyomatékot biztosít.

A takarékosságot segíti a hengerlekapcsolás, amely részterhelés esetén kéthengeressé varázsolja a Focus-t. A Focus-nál be lehet állítani, hogy a stop-start rendszer 15, 20 vagy 25 km/óránál állítsa le a motort. Ez kinyomott tengelykapcsoló pedálnál vagy üresben lévő sebességváltónál történik. Így városi közlekedésben komoly deciket lehet megspórolni. A motor újraindítása igen gyorsan történik, mert ehhez a művelethez mindössze 0,35 másodperc szükséges. Ez az a stop-start rendszer, amit nem fognak kikapcsolni a vezetők. A Focus-nál 125 és 155 lóerős kivitekben érhető el a lágy-hibrid technikával felszerelt egyliteres motor.

A középkategóriás modellnél nem csak a zöldítés az újdonság: az utastéren belül is változott pár dolog. A legfőbb, hogy a megszokott - ma már hagyományosnak nevezhető - mutatós órákkal ellátott műszerfalat, 12,3 colos, jól személyre szabható LCD kijelző váltotta. Újdonság még, hogy megérkezett a FordPass, a Ford okostelefonos alkalmazása, amely sok praktikus funkcióval teszi könnyebbé az autó használatát.


Cikkünk a Milyen autót autós portál és a Ford alkatrész webáruház közreműködésével készült.

A rovat új hírei

Hasonló