A sport is lehet környezetbarát – mutatjuk, hogyan!

Hír

2020/03/06

A focit sokan szeretik. Azonban egy-egy meccs során rengeteg hulladék keletkezik, gondoljunk csak arra a több ezer műanyag pohárra, papírtányérra, zacskóra és egyéb műanyagra, amik a meccsek után halomban állnak a nézőtéren, a pálya és a stadion környékén. A sportnak fontos szerepe van az emberek életében, jó szurkolni kedvenc csapatunknak. De mi legyen azzal a sok szeméttel, ami egy-egy mérkőzés után felhalmozódik?

Általában nem is gondolunk bele, hogy a környezet és a sport, mint két fogalom, szorosan összekapcsolódik. Ma már a globális sportszervezetek vállalják, és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a környezetvédelmet szem előtt tartsák, lépéseket is tesznek a környezetvédelemért, a környezetszennyezés ellen. Az ENSZ környezetvédelmi programjához több nagyobb sportszervezet is csatlakozott, többek között a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, a Nemzetközi Golfszövetség, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség és a Nemzetközi Triatlon Szövetség is. Ezek a szövetségek karöltve Nemzeti Olimpiai Bizottsággal azt a célt tűzték ki, hogy a jövőbeni sporteseményeken kevesebb műanyagot használjanak fel.

Az úgynevezett „zöld protokoll” már Indiában is bevezetésre került. Az itteni sporteseményeken nem volt eddig jellemző például a szelektív hulladékgyűjtés, de ma már kifejezetten odafigyelnek erre is. Egyes hulladékokat újrahasznosítanak majd, míg más hulladékok biogáz- vagy komposztálóüzembe kerülnek.

Az Egyesült Királyság sem maradhat ki a „zöld programból”. Ők arra tettek ígéretet, hogy a sportesemények teljesen műanyagmentesek lesznek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bevezetik a komposztálható kávéscsészéket, illetve kivonják a forgalomból a műanyag zacskókat és újratölthető palackokat hoznak forgalomba.

Ma már az összes nagy profi sportliga – NBA, NHL és MLB - aktív környezetbarát programmal rendelkezik a Bet365 információi szerint, azonban nem csupán a nagy sportszervezetek, hanem a magánemberek is sokat tehetnek a környezet védelméért és megmentéséért. Az úgynevezett környezetbarát sportok csökkentik a sporthoz szükséges erőforrásokat, például a vízfogyasztást, az üzemanyag fogyasztást, vagy éppen az energiafogyasztást.

Íme 10 környezetbarát stadion!

Nézzük most azokat a sporttevékenységeket, amik segíthetnek a környezet megóvásában!

A versenysportok – például a versenyautó sport – üzemanyagot használnak, ezzel ellentétben a kerékpározásához nem szükséges üzemanyag, így ha egy civil óvni szeretné a környezetét, akkor nem autóval, hanem biciklivel jár a munkahelyére dolgozni. És teszik ezt egyre többen, a 1xBet adatai alapján.

Az egyik legkörnyezetbarátabb sport, a futás, főként, ha azt a természetben tesszük, és persze közben nem szemetelünk, hanem még óvjuk is a természetet.

A sport lehet energiatakarékos is, hiszen a nagy sportpályákat valamilyen fényforrással meg kell világítani, de egyáltalán nem mindegy, hogy mi is az a bizonyos fényforrás. A hagyományos izzók egyáltalán nem energiatakarékosak - LED lámpákkal és izzókkal azonban sok energiát lehet megtakarítani.

A sportolók, a rendszeresen edző személyek tudják, hogy milyen fontos a folyadékfogyasztás. Miért ne lehetne a vizet újrahasznosított palackból fogyasztani? Miért kellene minden egyes alkalommal egy újabb palack vizet vásárolni? Sok ilyen apró tényező segíthet bennünket hozzá a zöldebb és környezetbarát sport megteremtéséhez.


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Juan Salamanca

forrás: bet365

A rovat új hírei

Hasonló