Civil szervezetek sikertörténetei

Hír

2018/05/08

Jelenleg is tart a drogerie markt civil szervezeteknek szóló, 2018-as pályázata. Ennek kapcsán három tavalyi nyertes szervezetet kérdeztünk meg, visszatekintve miként vélekednek a programról.

Még 2017-ben történt, hogy Szegeden, Békésen és Pázmándfalun három civil szervezet elképzelése egymástól függetlenül megvalósult. A jellegüket tekintve teljesen különböző projekteknek egy közös pontja volt: a támogató cég.
Sikerük mögött a dm állt, aki elkötelezett a környezetvédelem és a helyi közösségek fejlesztése iránt.

„A lakópark melletti kiserdő régóta elhanyagoltan parlagon hevert. A Vadaspark Lakópark Egyesület a Szegedi Erdészettel közösen szerette volna kihasználni a területet. Célunk egy olyan tanösvény kialakítása volt, ahol a lakóparkban élő emberek, illetve a szegedi óvodás és iskolás gyerekek aktívan tölthetik el szabadidejüket egy gondozott környezetben. A projekt lehetőséget adott az összegfogásra. A lakóparkban élők és a Fodor József Szakképző Iskolából érkező önkéntes diákok közös erővel tisztították meg a területet. A dm "Együtt egymásért - Jótettekkel egy jobb világért" programjának köszönhetően elkészülhetett a tanösvény asztalokkal, padokkal, hirdetőtáblákkal, ahol az embereknek lehetőségük nyílt a kikapcsolódásra, rövid erdei sétára, piknikezésre, a természet megfigyelésére. A munka a projekt lezárásával nem fejeződött be, a tanösvény szépítése, rendben tartása és bővítése folyamatos feladatot jelent számunkra."
Maul Ibolya, Vadaspark Lakópark Egyesület

"MIZU (Mondj Igent Zöld Utókor) projektünkben két alsós osztályban és két óvodai csoportban tartottunk foglakozásokat a környezetvédelemről, a környezettudatos és egészséges életmód kialakításáról. Papír és műanyag hulladék újrahasznosításával ajándék- és dísztárgyakat készítettünk együtt a gyerekekkel. A célunk, hogy a gyerekek váljanak érzékennyé környezetük állapota iránt. Életmódjukban a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzésére törekvés váljon meghatározóvá. Fontosnak tartjuk, hogy kialakuljon bennük egy vonzó jövőkép, amely elősegíti a környezeti harmónia létrejöttéhez szükséges életvitel, szokások kialakulását és a környezet iránti pozitív érzelmi viszonyulások megerősödését. A környezeti problémák kezelésének és természeti értékek felismerésének képessége, az ökológiai kultúra fejlesztését is szolgálja. Mindegyik közösségben felépítettünk egy kis élö zöld falat, amelyet közösen gondozhatnak, szépíthetnek, valamint telepítettünk ehető sövényt.”
Kovács András, Békési civil közösségek

„A Napsugár Kölyöksziget -amely a Kantharosz Alapítvány 2 millió forintos támogatásával épült meg- igazi Zöld kincses szigetté változott a dm Együtt egymásért pályázat keretében megvalósított programokkal. Az óvodás gyermekek, a helyiek, szülők és nagyszülők segítségével konkrét tapasztalás útján érezhették meg a környezet védelmének fontosságát és megvalósításának módját. Most már tudják, mit tehetnek ők azért, hogy Földünket védjék. Közösségünk erősödött a program során, új kapcsolatok alakultak ki, és a régiek megerősödtek.”
Vigné Priznicz Tünde, Pázmándfalui Napsugár Óvodáért Alapítvány

A drogerie markt támogatásával megvalósult projektek külön-külön is sikeresek, hiszen a helyi kisközösségek mindennapjait színesítik. A nyertes pályázók közösen jól szemléltetik a cég elkötelezettségét és koordináló szerepét a környezetvédelmi civil kezdeményezések terén is.

Ön is civil szervezetet képvisel?
Nézze meg az idei pályázati lehetőség feltételeit ide kattintva.
A 2018-as pályázati startpisztoly most május 02-án dördült el, és a befutókat május 31.-ig várja a dm.


forrás: Zöldunió

Hirdetés (X)

forrás: Zöldunió

A rovat új hírei

Hasonló