Együtt egymásért: a dm elnyerte az Év Vállalati Önkéntes Programja címet

Hír

2018/12/12

A dm idén ünnepelte 25. születésnapját, a vállalat önkéntes munka programjának részeként a kollégák saját környezetükben a közösségek életére kiható helyi kezdeményezéseket valósítottak meg a jubileum alkalmából.  A dm idei aktivitása elnyerte az Év Vállalati Önkéntes Programja címet. Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított elismerést december elején vette át a drogéria.

A dm Együtt egymásért név alatt dolgozta ki társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek része az Egy nap másokért elnevezésű vállalati önkéntes program. A kollégák évente egy munkanapjukat önkéntes munkával tölthetik egy szabadon választható szervezetnél. A program 2013 óta ad erre lehetőséget a cég munkavállalóinak, 2018-ban azonban a program egy újabb elemmel bővült: idén ünnepelte a vállalat 25. születésnapját, így a kollégák egy belsős pályázat keretében önkéntes projektjeik megvalósításához anyagi támogatást is kaptak.

A vállalat szeretné elérni, hogy a dm még inkább a helyi közösségek életének részese legyen, a 2018-as pályázat célja az volt, hogy a kollégák saját környezetükben a közösségek életére kiható helyi kezdeményezést valósítsanak meg a jubileum alkalmából.

Sok kolléga önkénteskedik a program keretében, célunk volt, hogy idei pályázat kapcsán átgondolják, milyen problémás ügyek, kihívások vannak a saját közvetlen környezetükben, hogy további cselekvésre ösztönözzük őket. Úgy látjuk, az önkéntes munka pozitív hatással van munkatársaink személyiségére, szociális érzékenységük fejlődésére, és azt tapasztaljuk, hogy a vállalat iránti lojalitásuk is erősödik” – mondta el Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere.

A győztes pályázók négy szervezetet és érintettjeiket támogathatták az önkéntes munka keretében: a budapesti Menedék Mamásotthon lakói egy kiránduláson vehettek részt, az érdi Fészek Gyermekotthon számára kézműves foglalkozást szerveztek egy nagyobb rendezvény részeként. Az okányi óvodában egy mezítlábas tanösvényt építettek ki közösségi összefogással, Bükkaranyos környékén hátrányos helyzetű gyerekeket leptek meg egy sportnappal a dm önkéntesei.

A pályázat során támogatott kezdeményezések mellett 2018-ban összesen közel 300 munkavállaló 2000 munkaórában segített másoknak.

A dm Egy nap másokért önkéntes programjának innovatív ereje abban rejlik, hogy a vállalat a kereteket biztosítja, de az önkéntes munka fő jellegét, az „önkéntességet” megtartva a munkatársaknak kell tenniük azért, ha segítő munkát akarnak végezni. A vállalat nem egy felülről irányított ötletbe vonja be a kollégákat, hanem alulról jövő kezdeményezéseket segít megvalósítani.

A dm várja olyan civil szervezetek jelentkezését, ahol szívesen fogadnak önkénteseket, a vállalat weboldaláról letölthető regisztrációs lappal lehet jelezni a lehetőségeket a cégnek.

 

A dm-drogerie markt-ról röviden: A dm-drogerie markt Magyarországon jelentős szereplő a drogéria kiskereskedelem piacán, polcain több mint 13.000 terméket kínál a szépségápolás és az egészségmegőrzés témakörében.  Folyamatosan szem előtt tartva vásárlói változó igényeit, széles kínálatot tart fenn bio-élelmiszerekből és natúr kozmetikumokból. A vállalatot Götz Werner, elismert drogista és Günter Lehmann üzletember alapította Németországban. Az első dm üzlet 1973-ban nyitotta meg kapuit Karlsruhe városában. A kezdeti sikerek után 1976-ban Günter Bauer osztrák üzletember bevonásával Ausztriában, Linz városában is megnyílt az első dm, ezzel nemzetközivé téve a láncolatot.  A cég tulajdonosai a 90-es években elérkezettnek látták az időt, hogy további országokat is "meghódítsanak", melynek kapcsán 1993-ban vette kezdetét a dm történet Magyarországon is. A dm jelenleg 262 üzletével teljes országos lefedettséget biztosít a drogéria kiskereskedelem piacán. Az alapítók a mai napig aktív üzletemberként segítik a cég fejlődését, több ezer ember számára lehetővé téve a "Hier bin ich Mensch, hier kauf ich ein" avagy "Itt vagyok önmagam, itt vásárolok" szlogennel történő azonosulást. A dm elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód mellett és nagy figyelmet fordít arra, hogy a munkatársak megteremthessék a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát. Ezt segítve lehetőség van részmunkaidőben dolgozni, a gyesen lévő kollégákat visszavárják, későbbiekben is számítanak munkájukra. Többek között ez a nézetük is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elsőként a dm nyerte el a Legjobb női munkahely címet, és a Családbarát munkahely pályázaton is elismerő oklevélben részesülhetett.


Képek forrása:

Kiemelt kép: pexels.com
Második kép: dm

forrás: dm

A rovat új hírei

Hasonló