Ők lettek 2019 legmenőbb civil szervezetei

Hír

2019/04/18

Tegnap rendezték meg a Civil Díj 2019 Gálát, kiderült, kik az idei év legsikeresebb és legjobb szervezetei. A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azért alapította, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon a civilek tevékenysége és munkájuk össztársadalmi hatása.

Idén negyedszer osztották ki az Civil Díjat, a beérkezett 118 pályázat közül került ki a 31 döntős szervezet. Összesen kilenc szervezetet díjaztak nyolc kategóriában, és a főváros mellett számos vidéki szervezet is büszkélkedhet a díjjal. A nyertesek között található fogyatékossággal élőkkel foglalkozó alapítvány, civilek egyéni projektje, sportegyesület és roma integrációval foglalkozó szervezet is. A nyerteseket vállalati vezetőkből, neves kommunikációs szakemberekből, nonprofit szervezetek vezetőiből álló szakértő zsűri választotta ki, a kilencedik díjat pedig a nagyközönség ítélte oda.

Íme, a nyertesek listája:

● Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt – Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, Kampány az otthonápolók megbecsüléséért

● Legnagyobb hatású projekt – A Matematika Összeköt, Medve Matek program

● Legígéretesebb új szervezet – Bakonyi Csillagászati Egyesület

● Legjobb adománygyűjtő kampány – Cserta Alexandra, Huszka Ági, Kovács-Pálffy Anna Margit, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, #nemluxustaska

● Legjobb kommunikációs kampány – POKET Nonprofit Kft., POKET zsebkönyvek

● Legjobb együttműködés – Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete, Egyenlő esélyű hozzáférés

● Legjobb civil akció – MátészalkaLeaks csoport, Csiga vs. vonat

● Legjobb társadalmi vállalkozás kategória – MagNet Különdíj – Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, Uccu Budapest Roma Városi Séták

● Közönségdíj – Zártszelvény SE

 

„Öt éve alapítottuk a Civil Díjat, és elképesztő jó érzés látni, hogy évről évre egyre több pályázat érkezik, idén is rendkívül nehéz volt válogatnunk a színvonalas anyagok közül. A díjazott civilszervezetek a nem éppen könnyű feltételek, valamint a szűkös erőforrások ellenére is elképesztő kreatívan, hatékonyan dolgoztak, nagyon színes és változatos a szervezetek munkája. Szervezőként nagyon büszkék vagyunk, hogy a civil szektort is jellemzi a magas szakmai színvonalú tevékenység, amelyekből idén több mint harmincat mutattunk be a nagyközönségnek” – mondta el Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója.

„Kiemelkedő kezdeményezésnek tartjuk a Civil Díjat, mert a fontos célunk látszani, hogy eljuttassuk üzeneteinket a vállalkozói világ szereplőihez és láttatni, azaz megjelenési felületet biztosítani eredményes társadalmi kezdeményezéseknek, civil szervezeteknek, szociális szövetkezeteknek és társadalmi vállalkozásoknak. A szereplőket igyekszünk összehozni egymással, és így egy felelős közösséget építeni, ugyanis az együttműködő, kölcsönösen felelősségvállaló közösségben látjuk a fenntarthatóság egyik kulcsát” – mondta Erős Barbara a MagNet Bank Civil és közösségi kapcsolatok terület vezetője.


A Civil Díjról

A Civil Díj életre hívásával a NIOK Alapítvány és együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány célja, hogy felhívja a szektor és a társadalom figyelmét azokra az innovatív és különleges civil kezdeményezésekre, melyek kiemelkedő eredményeket értek el, és/vagy összefogást generáltak, változást indítottak el. A program célja, hogy a díjak odaítélése által minél szélesebb körben ismertté váljanak a legjobb hazai civil szervezetek és legsikeresebb projektjeik, valamint a díjátadó gála keretei között egy évente ismétlődő, a szektor vezetőinek szóló esemény. A Civil Díjat minden évben több kategóriában ítéli oda a szakmai zsűri, a nyilvános jelölési, pályázási szakaszt követően. A döntőbe jutott szervezetek online szavazáson vesznek részt, melyben a legtöbb szavazatot elért szervezet kapja a közönségdíjat. A pályázaton nyertes szervezetek oklevélben részesülnek. A díj elnyerésével a nyertes szervezetek megkapják a Civil Díj 2019 logó használatának jogát.


MagNet Bank

A MagNet Bank a szervezeti struktúrájába, banki termékeibe és a teljes működési horizontjába építette be a társadalmi felelősségvállalási filozófiát, alkalmazza azt, és arra törekszik, hogy kapacitásépítéssel, kommunikációs és hatásmérési tudással, pénzügyi tudatosságfejlesztésével erősítse a társadalmi szervezeteket, hosszú távon, a fenntarthatóságra fókuszálva. Elvünk, hogy a bank maga nem dönt támogatásról, csak ügyfél felajánlásokon keresztül támogatunk. Ezért is állt főtámogatóként a Civil Díj mellé Magyarország első értékalapú bankja, a MagNet Magyar Közösségi Bank, mely egy olyan közösségépítő pénzintézet, amely ügyfeleivel közösen aktív társadalmi felelősségvállalásra törekszik és tudatosan fejleszti a civil társadalmat és környezetét a pozitív hatás érdekében.


Kép forrása: niok.hu / Szerző: Kerekes Zsuzsa

forrás: NIOK Alapítvány

A rovat új hírei

Hasonló