Két kávézóban is cicázhatsz Budapesten

Magazin

írta: Streit Nóra
2013/04/02

Japán és Bécs után, de még London előtt Budapesten két „macskázó kávézó” is nyílt, ahol fogyasztásunk mellé cicasimogatás is jár. Az állatok egyes esetekben örökbe is fogadhatók.

A saját macskával valamilyen okból nem rendelkezők, és ettől cicadögönyözés-hiányban szenvedők számára igazi földi paradicsom lehet kikapcsolódni egy olyan különleges kávézóban, ahol a négylábúak is a személyzet részét képezik. Az állatbarátoknak bizonyára örömhír, hogy a Japánból kiinduló, és a szomszédos Bécset is elérő macskakávéház már Budapestre is megérkezett – rögtön két helyszínre.

CatCafe
A Damjanich utcában található CatCafe éppen Valentin napon nyílt meg, ahol két lánycicatestvér, Bridget és Birichino, valamint Danny, a kandúr (is) fogadja a vendégeket. Egy fejenkénti fix összegért társasjátékozhatunk, élvezhetjük a minőségi italokat és házi süteményeket, meg persze a macskák társaságát. Asztalt foglalni a kora esti és hétvégi időszakokat leszámítva nem muszáj, főleg mivel a tulajdonosok is arra biztatják a vendégeket, hogy idegenekkel osszák meg az asztalukat. Így ugyanis új ismeretségek köttethetnek, hiszen az igazi cél egy hangulatos klubélet kialakítása, beszélgetős, játszós délutánokkal.

Cat Café Budapest
Az alig egy héttel később nyitott másik magyar macskakávézó, a Révay utcai Cat Café Budapest már jobban hasonlít egy „hagyományos” kávéházra, leszámítva persze azt, hogy 15 cica kergetőzik a vendégek lábainál, ugrik fel az ölükbe, simogatásra várva. A négylábúak között nincs két egyforma természetű, és fajtájukat tekintve is vegyes a felhozatal, a legszokatlanabb a három toyger cica – Bandzsi, Savier és Voice egyenesen Olaszországból érkezett.

A macskák körülbelül fele menhelyről került jelenlegi „munkahelyére” – hiszen a Cat Café Budapest a Hermann Ottó Állatotthonnal áll együttműködésben –, így még kissé félénkek, fokozatosan szoknak hozzá a kedves, simogató kezű emberek jelenlétéhez. Ha egy cicának mégsem sikerül a beilleszkedés, lehetőséget adnak az örökbefogadásra – természetesen gondos utánkövetéssel.

A kávázóban történő valóban kellemes időtöltéshez azonban elengedhetetlen betartani az adott hely házirendjét. Az alapszabály mindenhol a megfelelő higiénia és a macskák tiszteletben tartása – csak azt tegyük a cicával, amit ő is szeretne. A kávézó négylábú „dolgozói” bármikor visszavonulhatnak ugyanis pihenőhelyiségükbe, ha megunták az emberek közelségét. A cicák szobatiszták, emellett el vannak zárva a konyhától és a pulttól is, a látogatók cserébe tiszta kézzel, finoman simogathatják őket. Az állatszeretet pedig már magától értetődik.

 

forrás: catcafe.hu, catcafebudapest.hu

A rovat új hírei

Hasonló