Mire kaptak támogatást idén?

Magazin

2014/05/19

Az Európai Bizottság nemrég kihirdette a legnagyobb környezetvédelmi pályázatának eredményeit. Cikkünkből kiderül, milyen projektek kaptak uniós támogatást.

Április 30-án az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a 2013-as LIFE+ pályázatok nyerteseinek listáját. A LIFE+ néven futó pályázatsorozat az Unió környezetpolikájának anyagi támogatását hivatott megalapozni az egyes országokban. A legutóbbi pályázatra, melynek beküldési határideje 2013. június volt, az Unió 28 tagállamából 1468 pályázat érkezett. Ebből választották ki azt a 225-öt, mely között szétosztják az összesen 282,6 millió eurós támogatást. Ez az összeg körülbelül a projektek költségvetésének felét fedezi.

A LIFE+ története
A LIFE+ program 1992-ben jött létre, Magyarország 2001 óta vesz részt benne. A programban eddig évente három témakörben várták a jelentkezőket: Természet és Biodiverzitás, Környezetvédelmi Politika és Irányítás, Információ és Kommunikáció. Ez évben azonban átalakul a pályázat szerkezete, immár két részből áll, a körülbelül 2,6 milliárd euró költségvetésű Környezetvédelmi és a 864 millió euró költségvetésű Éghajlatpolitikai alprogramból.

Talajvédelem
Magyarországon a tavalyi pályázatok közül 6 projekt nyert összesen 13,9 millió eurót. A Környezetvédelmi politika és irányítás témakörében az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának INSECTLIFE című projektje kapott 3 milliós eurós támogatást. Ez a kutatás egy előző Life-projekt folytatása, melynek középpontjában az EDAPHOLOG nevű talajmonitorizáló rendszer fejlesztése állt. A mostani projektben lehetőség nyílik az eszköz továbbfejlesztésére, mely így kiterjedne a kártevők elleni intelligens védekezésre is.

Madárvédelem
Természet témakörben Magyarország három pályázata kapott támogatást, összesen 8,8 millió euró értékben. Az egyik a Magyar Madártani Egyesület szalakóta-védelmi programja, melynek keretében új odútelepeket hoznak létre magyarországi és romániai Natura 2000 területeken, valamint gondot fordítanak a szalakóta-élőhelyek kezelésére, és a megfelelő kezelési módszerek terjesztésére a gazdálkodók és földtualjdonosok körében.

Lápmegőrzés
A fentiek mellett pályázatot nyert a Fertő-Hansági Nemzeti Park akciója, melynek célja a parlagi sas és kerecsensólyom populáció megerősítése. A ragadozók fennmaradását nagyban veszélyezteti a számukra táplálékul szolgáló rágcsálók eltűnése, ezért a Nemzeti Park tervezetének középpontjában a rágcsálók visszatelepítése áll, emellett erősíteni kívánják a megfelelő élőhely-gazdálkodásra és madárvédelemre vonatkozóan az ökotudatosságot is. A harmadik nyertes a Duna-Dráva Nemzeti Park élőhelymegőrzési projektje, melynek célja az Ős-Dráva-menti láperdők vízjárásának helyreállítása és biológiai sokféleségének növelése.

Az erdőtüzek ellen
Információ és kommunikáció
témakörben 2 projekt büszkélkedhet összesen 2,1 millió eurós támogatással. Az egyik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóságának erdőtűzvédelmi pályázata, melynek célja a magyarországi erdőtűzvédelem hatékonyságának növelése. Ennek eszköze elsősorban a naprakész tájékoztatás és az érintett szakemberek továbbképzése. A másik nyertes a WWF Magyarország erdővédelmi pályázata, melynek célja a Natura 2000 területek erdőinek védelme a közreműködők szakmai fejlődésének elősegítésén, kommunikációs és együttműködő készségének javításán keresztül.

Korábbi nyertesek
A korábbi nyertesek jelenleg is futó természetvédelmi projektei között elsősorban madár- és területmegőrző kezdeményezéseket találunk, mint a kék vércse, a kerecsensólyom és a parlagi sas védelme, valamint a kiemelt jelentőségű élőhelyek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli egységén és a Pannon szikes sztyeppék helyreállítása és megőrzése fenntartható gazdálkodással a Pásztói-legelő Natura 2000 területén. De támogatást kapott a Pannon Magbank létrehozása a magyarországi, vadon élő edényes növények hosszútávú megőrzése céljából is.


Parlagi sas: Kép forrása / Szerző: AngMoKio
Barcsi borókás: Kép forrása / Komlós Attila
Talajmonitoring: Kép forrása
Szalakóta: Kép forrása / Szerző: Máté Bence

forrás: europa.eu, termeszetvedelem.hu, medaphon.hu, greenfo.hu, bayzoltan.hu

A rovat új hírei

Hasonló