Rovaralapú élelmiszerek kerülnek a boltok polcaira Svájcban

Hír

írta: MTI
2017/08/16

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

A Coop szerint a fehérjében gazdag lisztkukacból - a lisztbogár lárvája - készülő "húspogácsák" és "fasírtgolyók" augusztus 21-étől lesznek elérhetőek - írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása. Az Essento nevű svájci start-up által gyártott termékeket az élelmiszeráruház-lánc néhány genfi, berni és zürichi boltjában tudják majd beszerezni a fogyasztók.

A helyi élelmiszerbiztonsági-hatóság szóvivője szerint Svájc az első európai ország, ahol engedélyezik az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú élelmiszerek árusítását. A májusban módosított élelmiszerbiztonsági törvények szerint kizárólag olyan rovaralapú ételeket lehet értékesíteni, amelyek tücsköt, szöcskét, vagy lisztkukacot tartalmaznak. A törvény szerint a rovarok, amelyeket már régóta alkalmaznak az állattakarmány-gyártásban, négynemzedéknyi - szigorú előírások mentén zajló - tenyésztés után válnak alkalmassá az emberi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy a helyi termelés beindulására néhány hónapot még várni kell.

Addig is lehetőség van a rovaralapú élelmiszerek behozatalára, amelyet szigorú feltételekhez kötnek.


Kép forrása (módosított) / Szerző: Peter Halasz

 

forrás: MTI, theguardian.com

A rovat új hírei

Hasonló

Ételinnováció: Vegánszalonna

Az Egyesült Államokban sokféle étel készül laborban. Íme a húspótlók legújabb generációjának úttörője, az algából ...