1000 darab legalább 100 éves fát vágnak ki a Notre-Dame helyreállításához

Hír

írta: MTI
2021/02/16

Már kiválasztották azokat a fákat, amiket elsőként vágnak majd ki a franciaországi Normandiában azért, hogy helyreállítsák a párizsi Notre-Dame-székesegyház 2019-es tűzvészben leomlott huszártornyát. Március végéig mintegy 1000, legalább százéves fát vágnak ki.

Jelképesnek is tekinthető, hogy miközben a katedrális boltozatának stabilizálása még nem fejeződött be, a conches-i erdőben az erdészek már elkezdték a huszártorony helyreállításához szükséges tölgyfák kiválasztását.

Francois Hauet, az erdőmérnökök normandiai egyesületének alelnöke a France Inter közrádióban elmondta: egyelőre a huszártoronyhoz szükséges ácsolathoz válogatják ki a fákat a megfelelő méretek (magasság, minőség, átmérő) alapján. A fák 50-90 centiméter átmérőjűek, és 8-14 méter magasak. Conches-ban 15-20 fát választanak ki, de március végéig mintegy ezer fát vágnak ki országszerte.

"Legalább százéves fákról van szó, de van, amelyik 200 éves, sőt egy kicsit még régebbi is" - mondta Philippe Gourmain, a Notre-Dame felújításának fakivágási koordinátora a közrádióban. "A fákat ki kell szárítani, azaz fel kell fűrészelni, és 12-18 hónapig pihentetni kell, hogy kiszáradjanak" - tette hozzá.

Az erdők egy részét, amelyekből a tölgyfákat kivágják, még a francia királyok telepítették az egykoron grandiózus francia hajóflotta folyamatos megújításához.

Az erdészeti szakemberek szerint ősszel egy újabb hasonló folyamat kezdődik, akkor majd a katedrális tetőszerkezetéhez szükséges tölgyfák kiválasztásával. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a francia erdők bőséggel rendelkeznek a megfelelő méretű tölgyfákkal.

Philippe Gourmain elmondta: Franciaország mintegy 600 millió köbméter tölgyfával rendelkezik, ami több mint egymilliárd fát jelent, 5 centiméterestől az egyméteres átmérőjűig. A tartalék évente 14 millió köbméterrel nő, és a tartaléknövekedésnek alig a felét használja fel évente az ország.

Emmanuel Macron tavaly júliusban engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a leomlott huszártornyot, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát magán hordozva épült volna újjá a katedrális. Miután a tervek szerint 2024-re be kell fejeződnie a helyreállításnak, sürgőssé vált a helyreállításhoz szükséges minden fa kivágása.

"Az erdészeti ágazat már a tűzvész után jelezte, hogy felajánlja a szükséges fákat és a hozzá tartozó munkálatokat, így a fűrészelést a huszártorony és a tetőszerkezet eredeti helyreállításához" - emlékeztetett Philippe Gourmain.

Az ország minden régiójából érkező fákat és a hozzá tartozó munkálatokat ingyenesen adják az erdők a katedrális helyreállításához.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Tavaly befejeződött a tűzvész nyomán leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzat elbontása, és ezzel elhárult az omlásveszély, szabad utat adva a tényleges felújítás megkezdésének.


Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org / Louis H.G.; 2. commons.wikimedia.org / Le Passant

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló