A fák zöld karácsonyról álmodnak

Hír

írta: Admin
2014/12/16

Decemberben a fejenkénti átlagos havi 7.8 kg-os papírfogyasztásunk az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) adatai szerint 10-15%-kal, akár 9 kilóra is nőhet, a felfokozott ünnepi vásárlási láz okán. Pedig hazánkban így is sok papírt fogyasztunk, évente fejenként átlagosan 95 kg-t, aminek a felét a csomagolóanyagok teszik ki. Papírfogyasztásunk mindössze 65 %-át hasznosítják újra valamilyen formában, a maradék még mindig szemétlerakókba kerül, így decemberben még fontosabb, hogy a feleslegessé vált papírhulladék mennyiségét csökkentsük, újrafelhasználjuk, illetve szelektíven gyűjtsük.

Doboz hátán papír!
Az izgatott karácsonyi készülődés közben kevesen gondolunk arra, hogy az ünnepi időszakban nem csak a kiadásaink nőnek meg. Az IKSZ adatai szerint decemberben ugyanis jóval nagyobb mennyiségű papírt, akár 15%-kal többet fogyasztunk el, mint az év más részeiben. Jellemzően ekkorra időzítjük a nagyobb értékű vásárlásainkat, a háztartási és elektronikai berendezések, gyerekjátékok mind-mind jó nehéz és vastag papírdobozokban várják, hogy a kivilágított fa alá kerüljenek, ahogy a gyermekeknek szánt bedobozolt meglepetések is.
A termékek védőcsomagolása már így is rengeteg kidobásra ítélt papírt jelent, de ha ehhez hozzáadjuk, hogy mindezeket még díszcsomagoló papírba, ajándék tasakokba, dobozokba rejtjük, akkor könnyű belátni, hogy miért termelünk decemberben 10-15%-kal több papírhulladékot, mint az év más hónapjaiban. A karácsony és szilveszteri időszak az ajándékozás mellett a nagy családi-baráti eszem-iszomoktól is szól, a megnövekedett élelmiszer- és italfogyasztás a papírba csomagolt finomságok révén szintén hatalmas mennyiségű papírhulladékot produkál.

A karácsony maradjon a szeretet és ne a hulladék ünnepe!
A papírgyártás fenntartható, ugyanakkor igen energia- és vízigényes iparág, ezért nagyon fontos egész évben, és kiemelten karácsonykor odafigyelni a papírfogyasztásunk csökkentésére és a szelektív gyűjtésre. Erre buzdít Baka Éva is, az Italos Karton Egyesülés vezetője is: „Az ünnepi időszakban legalább olyan lényeges, hogy odafigyeljünk a szelektív hulladékgyűjtésre, mint az év más részeiben. Mivel az év utolsó havában a papírfelhasználás mértéke jelentősen megnő, ezért különösen fontos, hogy a feleslegessé vált papír, köztük a tejes és gyümölcsleves dobozok is, amelyeknek nagy része még mindig a kommunális szemétben végzi, a megfelelő szelektív gyűjtőbe kerüljön, hogy aztán újrapapírként ismét újjászülethessen.”

Tudatos karácsony = Boldog erdők, tisztább levegő, több oxigén és kevesebb hulladék
Az, hogy decemberben megugorjon a papírfelhasználás, nem törvényszerű. Tudatos vásárlói döntésekkel, odafigyeléssel jelentősen csökkenteni tudjuk a környezeti terhelést anélkül, hogy az ünnepi örömökről le kellene mondanunk. Az angolul három RRR-nek (Reduce, Reuse, Recycling) nevezett módszerrel pár okos, hasznos és pénzkímélő praktikával sokat tehetünk erdeink védelméért:

• Reduce - A hulladék csökkentése: A papírfogyasztás csökkentésének első szintjét jelenti a tudatos vásárlás. Törekedjünk arra, hogy olyan termékeket válasszunk, amelyek a legkevesebb papír csomagolóanyagba lettek bebugyolálva! Az előre, többszörösen becsomagolt árúk, élelmiszerek helyett vásároljunk piacon, válasszuk az újrapapírból készült, vagy abban tárolt termékeket, kerüljük azokat, amelyeket csak egyszer használunk és már mennek is a szemetesbe.

Reuse - Újrahasználás: Ha már egyszer megvettük a papírt, akár védőcsomagolásként is, igyekezzünk azt többször használni! A vastag papírdobozokban, például cipősdobozban tárolhatjuk éppen nem használt, szezonon kívüli cuccainkat a padláson, pincékben, így nem kell drága tartódobozokat beszereznünk. A karácsonyi csomagolóanyagokat, dísztasakokat, ajándékdobozokat jövőre újra felhasználhatjuk, ezzel jelentős mennyiségű papírt és pénzt is megspórolhatunk.

Recycling - Újrahasznosítás: Amennyiben nem tudjuk újra felhasználni a papírhulladékot, akkor se a vegyes, kommunális szemétbe dobjuk, hanem a szelektív gyűjtőbe! Ma már a hazai lakosság 90%-a számára elérhető a szelektív papírgyűjtés, így könnyedén és egyben környezettudatos módon szabadulhatunk meg a feleslegessé vált papírtól.

Ma egy átlagos család 120-130 db tejes, gyümölcsleves italos dobozt használ évente, amelyeknek mindössze 23%-a, azaz 28-29 db kerül csak a megfelelő szelektív gyűjtőbe. Holott az italos kartondobozok 75%-a kiváló minőségű papír, amelyből akár 7-8-szor készíthető újrapapír és a doboz egyéb alkotóelemei (alumínium, műanyag) is újrahasznosíthatóak. 2013-ban az italos kartondobozok szelektív gyűjtésével és újrahasznosításával több, mint 18.000 fát mentettünk meg a kivágástól, ami már egy közepes méretű erdőt jelent.

További információkért kattintson a következő linkre: http://www.iksznet.hu

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai