Aláírták az első magyar-izraeli borászati együttműködési szerződést Csopakon

Hír

írta: MTI
2016/06/25

Az első magyar-izraeli borászati együttműködés eredményeként 5 éven belül 10 százalékkal emelkedhet a magyar borok fogyasztása Izraelben - jelentette ki Magyarország izraeli nagykövete június 23-án, Csopakon a keretmegállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen.

Nagy Andor elmondta, hogy a megállapodás keretében megélénkülhet az országok közti gazdasági kapcsolat, közös megjelenéseket terveznek a borászati kiállításokon valamint szakmai tapasztalatcserék lesznek.

Nagy Andor úgy fogalmazott, hogy a megállapodás eredményeként, mely a Németország és Izrael között már létező együttműködés mintájára jött létre, Magyarország felkerülhet Európa bortérképére.

Hozzáfűzte: a tervek szerint jövőre magyar delegáció utazik Izraelbe, hogy a klímaváltozás következtében szükségessé váló intézkedéseket tanulmányozzák. A tervek között szerepel az is, hogy Magyarország 50 ösztöndíjas helyet ajánl fel Izraelnek, ebből 5 borászati képzést jelent majd, melynek keretében angol nyelven lehet borászatot tanulni és szakmai gyakorlaton részt venni Magyarországon.

A nagykövet elmondta azt is, hogy Izraelben évente 65 millió üveg bort állítanak elő, mintegy 6 ezer hektárnyi területen. Az egy főre jutó borfogyasztás pedig 5 liter évente. A borászatok mérete többségében kicsi vagy közepes, a piac 75 százalékát három nagy vállalkozás uralja. Az export borok többsége az Egyesült Államokba megy - fűzte hozzá.

Magyarországon 2,5 -3 millió hektoliter bort állítanak elő, 72 ezer hektárnyi szőlészetben. Az egy főre jutó borfogyasztás évi 26 liter - fejtette ki Nagy Andor. A csopaki Petrányi Pincészet és az izraeli Bravdo Borászat közti keretmegállapodást annak a pénteken záruló bortúrának csopaki állmásán írták alá, melynek során egy 20 fős izraeli borászati delegáció Tokajon, Villányban valamint a tolnai és a balatoni borvidéken is járt.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló