A Vidékfejlesztési Program eredményei

Hír

2018/01/10

Tavaly 690 milliárd forintról, ebből decemberben 140 milliárd forintról, 61 500 támogatási kérelemről hozott pozitív döntést a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési programban, amelyben 30 felhívás nyitott 315 milliárd forintos keretösszeggel - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kedden megtartott budapesti sajtótájékoztatón.

Magyarország Vidékfejlesztési Programját 2015 augusztusában hagyta jóvá az Európai Bizottság Brüsszelben. A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban közel 1300 milliárd forint kerülhet felhasználásra. A vidékfejlesztési politika stratégiai célja a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelése, a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése, valamint a vidék népességmegtartó képességének fokozása érdekében a vidéki életkörülmények javítása. Emiatt főként a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet, illetve az élelmiszer-feldolgozás támogatása kerül előtérbe.

Kötelezettségvállalással 2017 végéig a Miniszterelnökség a források 87 százalékáról, mintegy 1127 milliárd forintról döntött. Kiemelte, hogy a Miniszterelnökség az energiahatékonyság javítására a programban eddig felhasználatlan összegekből önálló pályázatot hirdet januárban, melyre mezőgazdasági üzemek és élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Szintén januárban jelenik meg pályázati felhívás a borszőlő ültetvények telepítésére. A kérelmeket várhatóan február második felétől lehet majd a benyújtani - tette hozzá.

A kormány célkitűzéseinek megfelelően tavaly március 31-ig az összes, 68 pályázat megjelent a Vidékfejlesztési programban - emlékeztetett az államtitkár. Ebből 39 felhívás lezárult, közel 233 ezer kérelemről döntöttek, amelyek 75 százaléka, több mint 168 ezer kérelem részesült pozitív elbírálásban. A kifizetések nagysága eddig 207 milliárd forint, 2016-ban 101 milliárd forintot fizettek ki, tavaly pedig 106 milliárd forintot - közölte.

Magyarország vidékfejlesztési forrásai a többi uniós tagállamhoz képest kiemelkedően magas arányban, több mint 50%-ban beruházásokra lettek elkülönítve. A 665 milliárd forintból eddig 487 milliárd forint (73%) értékben került sor kötelezettségválallásra.

Kis Miklós Zsolt ismertette, a Miniszterelnökség decemberben kötelezettséget vállalt mintegy 15 milliárd forint értékében 140 állattartó telep korszerűsítésére benyújtott kérelemre, valamint közel 38 milliárd forint értékben 838 kisméretű terménytároló és szárító építésére és energiahatékonyság javítására irányuló kérelemre. Döntöttek még 22 milliárd forint értékben 3473 kérelemről kertészeti gépbeszerzés támogatásáról, valamint 28 milliárd forint értékben külterületi helyi közutak fejlesztéséről és 15 milliárd forint értékben mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatásról. Többek között a kormány még kötelezettséget vállalt az erdősítés támogatására, gombaházak és hűtőházak létrehozására, a meglévők korszerűsítésére, illetve a tejágazat szerkezetalakítását kísérő állatjóléti támogatásra - sorolta.

A Miniszterelnökség folyamatosan figyelemmel kíséri a pályázatokra beérkező igényeket, hiszen lehetőség van a maradványösszegek átcsoportosítására. Tekintettel arra, hogy az energiahatékonyság javítása fontos része a Vidékfejlesztési Programnak, ezért az eddig felhasználatlan összegeket önálló pályázatként változatlan céllal újra meghirdeti a tárca januárban. - A felhívás keretében 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Emellett pedig a borászati ágazat számára fontos felhívás megjelenésére is számítani lehet január elején, ami a borszőlő ültetvények telepítését hivatott támogatni. A 4 milliárd forintos keret terhére a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkezők nyújthatják be kérelmüket.
A felhívások társadalmi egyeztetése véget ért, az év eleji megjelenésüket követően várhatóan 2018. február második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani.

A rovat új hírei

Hasonló