Az emberi agyhoz hasonló módon dolgozza fel a beszédet a kutyák agya: a szó hangsúlyára és jelentésére egyaránt, kombináltan figyelnek

Hír

írta: MTI
2016/09/08

A Science című tudományos lapban bemutatott magyar kutatás eredményeiről Andics Attila agykutató beszélt az m1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A szakértő szerint korábban nem volt lehetőség arra, hogy mágneses rezonancián alapuló képalkotásos módszert alkalmazó agyi szkennerbe helyezzék a kutyákat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói megtanították az állatoknak, hogy nyugodtan, mozdulatlanul feküdjenek percekig, miközben a fejükre helyezett fülhallgatón dicsérő és számukra jelentéstelen szavakat hallgattak dicsérő és semleges hangsúllyal.

"Arról, hogy az emberi agy hogyan működik, alapos elképzeléseink voltak. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire hasonlít ebben a kutya az emberhez" - mondta Andics Attila.

A kutatók szerint a kutyának az is számít, amit mondunk és az is, ahogyan mondjuk. Az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak, de képesek a két terület összehangolására. A dicséret aktiválja a kutyák például ételre, simogatásra is reagáló jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő.

A kutyák és az emberek agyműködése közti hasonlóság felismerése új utat nyit a tudomány számára, hiszen a kutyák "olyan izgalmas modellfajként lépnek fel az agykutatás területén, amire eddig nem volt példa" - fogalmazott az agykutató.

A kutatás eredményéről bővebben itt olvashat.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Aki kutyát tart, tovább él!

A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy új ...