Hatalmas jéghegy szakadt le az Antarktiszról

Hír

írta: MTI
2021/02/27

Hatalmas jéghegy szakadt le a az Antarktisz Brunt-selfjegéről. A kutatók már számítottak erre: a közelben lévő Halley kutatóállomást már korábban kiürítették a jégen keletkezett repedések miatt.


A tengerbe nyúló hatalmas jégmezőn elhelyezett felszíni tudományos eszközök megerősítették, hogy a jéghegy február elején vált le a már régóta repedező selfjégről. A kutatóállomáson jelenleg senki nem dolgozik, ezért emberi élet nem került veszélybe - olvasható a BBC News honlapján.

A brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) 2017-ben elköltöztette a személyzetet a kutatóállomásról, mert a jégen keletkezett repedések fenyegetést jelentenek az emberek biztonságára. A leszakadt jéghegy mintegy 1270 négyzetkilométernyi, akkora, mint London területe elővárosaival együtt.

Halley mintegy 20 kilométerre van attól a helytől, ahol a jéghegy leszakadt. A Brunt-selfjégen a kutatók GPS-eszközök sorát hagyták hátra, amelyek információt szoláltatnak a jégmozgásról a BAS Cambridge-ben lévő központjába. A Halley kutatóállomás elsősorban az ózonlyuk alakulását tanulmányozza.

A kutatók most tanulmányozni fogják a műholdas felvételeket a jéghegy leszakadásáról, hogy meggyőződjenek arról, semmilyen váratlan ingatag helyzet nem állhat elő a megmaradt selfjégen, amely a kutatóállomást tartja.

"Bár az antraktiszi selfjegek nagy darabjainak leszakadása egy teljesen normális folyamat, a Brunt-selfjégen pénteken észlelt jégrepedés igen ritka és feltűnést keltő" - mondta Adrian Luckman professzor, aki az elmúlt hetekben a Bruntról készült műholdfelvételeket figyelte és előre jelezte a jéghegy leszakadását.

"Az elmúlt öt évben három nagy repedés alakult ki a Brunt-selfjégrendszeren, és valamennyien előre láttuk, hogy ez a látványos dolog be fog következni. Idővel megtudjuk, hogy ezek a repedések további jégleszakadásokat idéznek-e elő a következő napokban vagy hetekben" - tette hozzá.


Képek forrása: 1. imaggeo.egu.eu / Ronja Reese; 2. commons.wikimedia.org / Hugh Broughton Architects;


 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló