Ilyennek kell lennie a jövő élelmiszerláncának!

Hír

2019/06/11

Az élelem jövője szimpóziumon az ENSZ FAO főigazgatója az élelmiszerláncok átalakítása mellett állt ki.

A jövő élelmiszerlánca biztosítsa az egészséges és minőségi táplálkozás szükséges hozzávalóit, miközben óvja a környezetet is – mondta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója, aki az élelmiszerellátó rendszerek átalakítása mellett állt ki a minőségibb étkezés érdekében.

José Graziano da Silva a táplálkozás jövőjéről szóló nemzetközi szimpózium megnyitóján beszélt erről, mely kapcsán a tudományos világ, döntéshozók, a civil és magánszféra képviselői gyűltek össze Rómában, a FAO székházban.

„Az egyszerűen több helyett a több egészséges élelem előállítása legyen a cél” – folytatta. És valóban, már nem az éhezés az emberiség egyetlen nagyobb, táplálkozással összefüggő problémája.

Jelenleg több mint 2 milliárd felnőtt korú ember túlsúlyos, köztük 670 millióan kórosan elhízottak. Sőt mi több, utóbbi gyorsabban terjedt a 2000 és 2016 közti időszakban, mint a túlsúlyosság. Közben közel 2 milliárdan szenvednek különböző mikrotápanyag hiánybetegségekben.

Számítások szerint az elhízott emberek száma hamarosan meghaladja az éhezőkét.

Számos oka van a globális elhízás járványnak és a hiánybetegségek kialakulásának, mint a gyors urbanizáció, vagy a mesterséges alapanyagokból előállított feldolgozott élelmiszerek, a telített zsírsavak, a finomított cukrok és a kémiai adalékanyagok fogyasztása.

A táplálkozás javítása

A helyzetet orvoslandó, a FAO főigazgatója négy javaslattal állt elő.

Elsőként az országoknak olyan szakpolitikai és szabályozási környezetet kell teremteniük, beépített ösztönzőkkel, mely támogatja az egészséges étrendet és a privát szférát az egészségesebb élelmiszerek előállítása felé tereli.

Ebbe beletartoznak az egészségtelen élelmiszerekre kivetett adók, az átfogóbb és informatívabb élelmiszercímkék, bizonyos élelmiszerek reklámozásának tilalma, különösen a gyermekek körében.

Másodsorban, a kormányok elősegíthetik a helyi és friss élelmiszerek fogyasztását a helyi termelés és fogyasztás összekapcsolásával, ezzel könnyítve a helyi élelmiszerhez való hozzájutást.

Harmadik pontként az olyan nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat javasolta, melyek az élelmiszerellátó rendszereket pozitív irányba terelik, mivel jelenleg a feldolgozott élelmiszerek könnyebben kerülnek be a nemzetközi kereskedelem vérkeringésébe.

„És végezetül, az élelmezési rendszerek átalakítása az egészséges talajokkal, vetőmagokkal és a fenntartható mezőgazdasággal kezdődik. Az egész rendszert újra kell gondolnunk” – mondta Graziano da Silva.

Utalt a „zöld forradalom” erőforrás-intenzív mezőgazdasági modelljére, amely már nem fenntartható, mivel komoly terhet jelent a környezetnek, hozzájárulva az erdőírtáshoz, a talajromláshoz és az üvegházhatású gázok kibocsátásához.

A főigazgató a tudományos világ kiemelt szerepét hangsúlyozta ebben a folyamatban.

„A munkátok előnyeit élvezzük és várjuk az útmutatást a jövőre vonatkozóan” – jelentette ki.

A szeminárium előadásai online követhetők élőben: www.fao.org/about/meetings/future-of-food/livestream


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Wilson Vitorino

forrás: FAO

A rovat új hírei

Hasonló