Lehetőség az éghajlatvédelem felgyorsítására: November 7-én kezdetét veszi a 22. ENSZ klímakonferencia Marrakesh-ben

Hír

2016/11/03

Holnap (november 4-én) lép hatályba a tavaly elfogadott, mérföldkőnek számító nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodás, néhány nap múlva pedig megkezdődik a 22. ENSZ klímakonferencia. A WWF egyértelmű szabályrendszert, ambiciózusabb éghajlatvédelmi célokat, és a különböző szereplők között szorosabb együttműködést sürget a sikeres megvalósítás érdekében.

Az ENSZ 22. klímakonferenciája november 7-én kezdődik a marokkói Marakkesh-ben. A tárgyalások fő célja a nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodás megvalósítását gyakorlatban segítő szabályrendszerek kidolgozása.

"A tavalyi Párizsi Megállapodás jelenti a nemzetközi éghajlatvédelem új keretrendszerét. Az elmúlt hosszú évek előkészületei, tárgyalásai és ígéretei után most a tetteknek kell következniük. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy a döntéshozók és kormányzati vezetők betartsák ígéreteiket, és valóban megállítsák a globális középhőmérséklet emelkedését" - fogalmazott Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetője.

"Marrakesh a megvalósításról szól, vagyis a Párizsi Megállapodás szabályainak tisztázásáról, illetve arról, hogyan lehet ösztönözni a kormányokat, vállalatokat, városokat, és más szereplőket, hogy a jelenlegieknél is ambiciózusabb vállalásokat tegyenek és azokat képesek legyenek megvalósítani. Az érintetteknek úgy kell felállniuk a tárgyalóasztaloktól, hogy tisztában legyenek a szabályokkal és a rendelkezésre álló eszközökkel, amelyek segítségével meg lehet állítani az éghajlatváltozást" - Mondta Manuel Pulgar-Vidal, a WWF közelmúltban kinevezett nemzetközi éghajlatváltozási és energetikai igazgatója, aki, mint Peru korábbi környezetvédelmi minisztere, egyben az ENSZ 20. klímakonferenciájának elnöke is volt.

"A következő néhány év döntésein múlik, képesek leszünk-e a felmelegedést a Párizsban meghatározott 1,5°C-os határérték alatt tartani, vagy vállaljuk a sikertelenség következményeit" - tette hozzá Pulgar Vidal.

szerk: A Párizsi Megállapodásban részt vevő országok első konferenciája (CMA) a marrakesh-i klímacsúcson kerül megrendezésre, ahol további részletszabályokról dönthetnek. Magyarország - a klímamegállapodás teljes jogú tagjaként - szavazati joggal vesz részt ezeken a tárgyalásokon. A 2020-ig kidolgozandó részletszabályok további hatékony eszközöket sorakoztathatnak fel a klímaváltozás ellen, meghatározva a globális fellépés irányát a következő évtizedekre.

A konferencia során a tárgyalópartnereknek a következőkre kell fókuszálniuk:

  • Az új globális éghajlatvédelmi megállapodás megvalósításához szükséges egyértelmű szabályok és eszközök:
  • A Párizsi Megállapodás elfogadásával és hatályba lépésével végre van egy akciótervünk, de nincsenek lefektetve a végrehajtáshoz szükséges szabályok. A tárgyalópartnereknek úgy kell hazamenniük Marakesh-ből, hogy átlátják a folyamatot, és azt, hogy hogyan lesznek képesek megvalósítani illetve erősíteni jelenlegi éghajlatvédelmi vállalásaikat. Csak így lehetséges a Párizsi Megállapodásban fogalt célok elérése.

Az állami és nem állami szereplők közötti együttműködések ösztönzése:

  • Számos nem állami szereplő már a cselekvés útjára lépett. A részes feleknek meg kell érteniük ezt az üzenetet és többet kell tenniük a megvalósítás terén.

A kitűzött éghajlatvédelmi célok erősítése 2018-ig:

  • 2018-ban látjuk majd először, hogy Párizs valóban megváltoztatja-e a dolgok menetét. A következő két évben mindenképp javítanunk kell a kitűzött céljainkon ahhoz, hogy ledolgozzuk a tényleges vállalások és az éghajlatváltozás megállításához szükséges kibocsátás-csökkentés között jelenleg meglévő különbséget. Csak így tartható a globális felmelegedés a biztonságos, 1,5°C-os határérték alatt.

 

 

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló