A klímakutatás az idei Felfedezők napja központi témája

Hír

írta: MTI
2016/05/20

A klímakutatás áll az idei Felfedezők napja középpontjában, amelyen paleontológusok, biológusok, bolygókutatók, vulkanológusok, geográfusok igyekeznek közelebb vinni a terepi kutatás világát az érdeklődőkhöz szombaton, a budapesti Millenáris parkban.

A látogatók a rendezvény előadásain, bemutatóin, mini kiállításain keresztül pillanthatnak be a szakemberek munkájába, módszereibe és a felfedezők eszköztárába.

A Felfedezők napján idén kiemelt hangsúlyt kap a klímakutatás: az éghajlatkutatóktól a geográfusokon és biológusokon át a régészekig a Föld életének és folyamatainak feltárása érdekében folyatott vizsgálataikról és azok eredményeiről számolnak be.

Az előadásokon túl a vállalkozó szellemű látogatók próbára tehetik tudásukat és bátorságukat az expedíciós hétpróbán, a gyerekek pedig játékos feladatok segítségével bővíthetik tudásukat. A Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Alapítványa a dunai vizesélőhelyek látványos bemutatójával, a Magyar Földrajzi Múzeum a Balatont bemutató játékával, a barlangkutatók kötélmászó pályával várják a helyszínre érkezőket, de a Tropicarium néhány lakója is bemutatkozik a helyszínen.

Az idei Felfedezők napján Tajvan külön standdal várja a látogatókat.

A rendezvényen a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány idén is odaítéli a Magyar Felfedező Nagydíjat, amelyet Gábris Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke ad át szombaton. A díjazott olyan expedíciós feltáró tevékenységért kapja az elismerést, amely új szakmai eredményeket hozott, maradandó értékteremtéssel járt és jelentős nemzetközi figyelmet keltett. A kitüntetést korábban Börcsök Péter barlangkutató, a Himalájában dolgozó Irimiás Balázs, valamint Sántha István szociálantropológus vehette át.

Rendezvény helyszíne: Millenáris Park
Rendezvény ideje: 2016. május 21.
További információ az eseményről itt.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló