A tájegység értékeire hívja fel a figyelmet az Ormánság-Bőköz fesztivál

Hír

írta: MTI
2016/09/07

A tájegység kulturális értékeire, építészeti kincseire, népművészetére és gasztronómiájára hívja fel a figyelmet az Ormánság-Bőköz Fesztivál, amelyet első alkalommal szerveznek meg szeptember 23. és 25. között Dél-Baranyában, Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken.


"Alapkőletételi fesztivál lesz ez", amely a nagyközönség figyelmét szeretné felhívni a kelet-ormánsági térség ökológiai kincseire, épített örökségére, a helyi hagyományokra, valamint az ott őrzött népdalkincsekre és gasztronómiai értékre - hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban.

Márta István zeneszerző, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy a hagyományteremtő szándékkal szervezett programnak a horvát határ melletti Kémes, Szaporca, Tésenfa, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Ős-Dráva Látogatóközpontja ad helyet. A mintegy 50 program 23 helyszínen és kétszáznál is több közreműködő részvételével zajlik majd.

Kifejtette, hogy a rendezvény műfaji sokszínűségre törekszik, így a programok között szerepelnek színházi produkciók, népzenei-, komolyzenei- és blues koncertek, kiállítások, performanszok, néptáncbemutatók, filmvetítések, közösség építő programok és konferenciák is.

A fellépők között lesz mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, Gryllus Vilmos, Hobo, Pál István Szalonna és bandája, Varnus Xavér és a Pécsi Balett is.

Márta István elmondta azt is, hogy a programoknak helyet adnak a települések templomai, közösségi házai, tájházai, de zajlanak majd események játszótereken és több szabadtéri helyszínen, többek közt a településekhez tartozó vizeken és vízpartokon is. Így lesz például kenutúra a Fekete-vízen, madárgyűrűzési bemutató az Ős-Dráva Látogatóközpontban, helyi termékek piaca, kovácsmesterség- és hagyományőrző bemutató, de még filmvetítés és számos kiállítás is.

Kiemelt esemény lesz továbbá Varnus Xavér, a szaporcai református templomban rendezett koncertje, amellyel a templom 1888-ban készült Angster-orgonájának felújítására gyűjtenek.

Márta István elmondta azt is, hogy a program részeként és kultúrmissziót teljesítve, a fesztivál után a helyi iskolák diákjait a Nemzeti Színház és a Fővárosi Állat- és Növénykert látja vendégül.

forrás: MTI

A rovat új hírei