A WWF újra Nagy Ugrásra hívja Magyarországot!

Hír

írta: WWF
2016/06/08

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. Idén a WWF szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 10-én, délután 3 órakor!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének Európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen, százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A WWF a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2016. július 10-én. A regisztráló települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

Azoknak sem kell lemondaniuk a nagy Ugrás élményéről, akiknek lakóhelyén van ugyan folyóvíz, de nincs kijelölt fürdőhely, vagy esetleg csupán egy ér az, ami átfut a településen. Ezeken a helyszíneken a települések lakói játékos és kreatív módon foghatnak össze annak érdekében, hogy július 10-én, délután 3 órakor együttes erővel fejezzék ki, mit jelent számukra a folyó szeretete.

Tavaly a mindössze 228 lelket számláló, Somogy megyei Lulla községre látogató természetbarátok az apró Jaba patakot kísérték végig a forrásától a településig, míg a Nógrád megyei Patak lakói átugorták a Derék patakot. Voltak helyszínek, például Rábapatona, ahol sokan életükben először élhették át a Rábában való fürdőzés örömét, amikor egy délelőtti területrendezést követően, délután háromkor ünnepélyesen birtokba vették a folyószakaszt.

"Településeinket a kezdetektől igyekeztünk folyóvizek közelében létrehozni. A tiszta folyók egykor közösségeink életének és egészségének legfőbb biztosítékai voltak. Ugyanakkor folyóink állapota jelentősen leromlott mára a folyószabályozás, szennyezés és a természetes adottságokkal ellentétes területhasználat miatt. A Nagy Ugrással arra biztatjuk a helyi közösségeket, hogy találjanak rá újra az eredeti kapcsolatra ember és folyó között." – közölte Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

A tavalyi országos Nagy Ugrásról Dunabogdánynál:

 

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló

Tegyük rendbe vizeinket!

Riasztó adat, hogy a legújabb eredmények szerint hazánkban a természetes folyók és tavak közül csak 12% van jó ökológiai ...