Ugorjunk együtt az élő folyókért!

Hír

írta: WWF
2015/06/12

Immár egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. Idén a WWF Magyarország szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 12-én, délután 3 órakor!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének Európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen, százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be egyazon időpontban.

Magyarországon is ünnepelték már a vizeinket ezzel a különleges eseménnyel, Tiszatarján és Nagykörű adott otthont a korábbi években úttörőként a Nagy Ugrásnak. Idén azonban a WWF Magyarország nemcsak feléleszti, de ki is terjeszti a vízbe ugrás ünnepét!

„Magyarország páratlanul gazdag folyóvizekben és vizesélőhelyekben, ami nemcsak hazai - nemzetközi szinten is figyelmet érdemel. Az idén éppen azért szeretnénk országos akciót, hogy a csobbanás minél hangosabban hirdesse az édesvíz és a vízhez kötődő természeti értékek fontosságát.” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

A WWF felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2015. július 12-én. A regisztráló települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

A WWF Magyarország saját csobbanását Dunabogdányban, a szabadstrandon tartja majd a fenntartható vízfogyasztás és a vizesélőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország támogatásával. A nagyvállalat és a WWF hét éven át tartó regionális együttműködés keretében dolgozik azon, hogy helyreállítsa az életadó, létfontosságú vizesélőhelyeket és ártereket a Duna és mellékfolyói mentén a régió hat országában, köztük Magyarországon. A cél 12 millió m3-nyi vízmegtartó kapacitás helyreállítása 2020-ig.

„A nagyszabású regionális vizesélőhely rehabilitáció mellett részesei vagyunk egy ugyancsak egyedülálló kezdeményezésnek, melynek keretében a Duna, a Dráva és a Mura mentén öt országon átnyúló bioszféra rezervátum megteremtésén dolgozunk. Az Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Magyarországon és Szerbián átnyúló rezervátum a legnagyobb olyan európai vizesélőhely lehet, mely természetvédelmi státuszba kerül. A kezdeményezés első lépései már megtörténtek, a Dráva és a Duna érintett területei Horvátországban és Magyarországon már elnyerték az UNESCO Bioszféra Rezervátum címet” – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhelyek programvezetője.

A rezervátum területén számos lehetőség van a csobbanásra, így a szervezők remélik, hogy sok jelentkező várható a területről.

„Az aktív felelősségvállalásnak a határokon átnyúló együttműködésekre is ki kell terjednie. A Nagy Ugrás alkalmával ezekre a tevékenységekre is fel szeretnénk hívni a figyelmet.” – fejezte be a programvezető.

(2008 - Tiszatarja:)

forrás: WWF

A rovat új hírei