Virágzó lótuszok, ázsiai kulturális bemutatók, közös jóga: izgalmas programok a szegedi füvészkertben!

Ajánló

írta: MTI
2019/07/26

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Keleten élő emberek szokásait, életfilozófiáját, gyógymódjait, e tájak íz-, illat- és dallamvilágát, természeti látványosságait bemutató programok várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében.

A vendégek Ázsia növényvilágával a Lótusz túrán ismerkedhetnek meg. Ezúttal egy kerti sétával egybekötött előadás idejére Japán különleges növényvilága kap kitüntetett figyelmet.

Szombaton és vasárnap jóga- és harcművészeti bemutatókkal, masszázzsal, henna- és arcfestéssel, kézműves vásárral fogadják a látogatókat. A keleti kultúrához elválaszthatatlanul kapcsolódó, testi, lelki feszültségoldó módszerekről, technikákról tartanak előadásokat, az érdeklődők néhány módszert a helyszínen ki is próbálhatnak, szombat és vasárnap reggel pedig közös jógázásra invitálják az érkezőket.

Az immár 12. alkalommal megszervezett Lótusznapokon tartanak tradicionális indiai táncbemutatót, szitár- és tablakoncertet, ahogyan a hangfürdők, meditációs koncertek sem hiányozhatnak a programok közül.

Az indiai témájú programok mellett szombaton elsősorban Kína, vasárnap pedig Japán tradicionális értékei kerülnek középpontba. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kalligráfiával, kínai dallamokkal, a kínai konyhával és teázással, részesei lehetnek egy kínai úti beszámolónak és azt is megtudhatják, milyen sport a hapkido és a mediball.

Lesz japándobkoncert, dzsúdóbemutató, kóstolhatnak japán teákat és japán dalok is felcsendülnek. A programot távol-keleti zsonglőrbemutató színesíti.

Az indiai lótuszok a botanikus kert büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában. A zöld levelek és a több száz, hatalmas rózsaszín virág szinte beborítják a vízfelületet. Az állomány csaknem egyidős a botanikuskerttel, az első növények az alapítás után néhány évvel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre.

A legenda szerint a Buddhának életet adó növény őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva fogyasztják, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.


Képek forrása: commons.wikimedia.org / Vinto PhotographyTranchari MakanAntanO,


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló