Ma: Fenntarthatósági Nap

Hír

írta: Admin
2013/09/28

Ma hatodik alkalommal rendez Fenntarthatósági Napot a Magyar Telekom. A fesztivál-konferencia napközben hagyományosan a Föld állapotára, az aktuális világképre s benne a magunk szerepére, helyzetére, lehetőségeire világít rá izgalmas diskurzusokon és kiállításon keresztül. Este díjátadó és koncert.

A rendezvény - amelynek házigazdája Novák Péter - délelőtt 11 órakor nyitja kapuit a Millenáris Parkban. Az első, külső színpadi programpont a szülőket megérintve arról szól, hogy milyen hatással van a médiafogyasztás a gyerekeink értelmi és érzelmi fejlődésére. A beszélgetőtársak többek között: Kádár Annamária gyermekpszichológus, (a Mesepszichológia könyv szerzője), Gyurkó Szilvia az UNICEF Magyar Bizottságának emberjogi igazgatója, Ujvári Judit a Mobilsulisoktól és egy gyerekeknek szóló tévécsatorna is helyet kap. Aki kérdez: a Fenntarthatósági Média Klub képviseletében Barabás Éva (RTL Klub).

A Fenntarthatósági Média Klubot a környezeti szekcióban Németh Lajos meteorológus képviseli. A társadalmi, gazdasági szekcióbeszélgetések vendégei között a legkülönbözőbb érdekek képviselőit köszönthetjük: tudós, szociológust, pszichológust, meteorológust, építészt, reklámszakembert és elkötelezett civilt. Helyzetet elemeznek, jövőt vizionálnak és megoldásokat, lehetőségeket kínálnak a szemlélet- és életmódváltásra.
Szó lesz az innovációról, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásról, a jelen és jövő társadalmáról és a közösségekről. Válaszokat keresnek egyebek mellett arról, hogy a különböző generációk hogyan értsék meg egymást, meddig nyújtózkodhat a fogyasztói társadalom, milyen arányban befolyásolják zöld-tényezők a vásárlói döntéseket, merre tart az innováció, milyen éghajlat vár ránk a jövőben, hogyan és mitől működhetnek a kisközösségek, és mi lesz azokkal, akiket mindez nem érdekel. A szekcióbeszélgetések között Badár Sándor sajátságos humora lesz segítségünkre abban, hogy ne a világvégére készüljünk.

A Millenáris parkban kiállított standsoron bemutatkozik alternatív energiás, rongyokból divatos, drog prevenciós, zöldboltos, kartonból játékos, környezetbarát csomagolóanyagos és egy bringa ambulanciás, aki a helyszínen is szolgáltat. Este 20 órától a korábban kiír pályázatok díjátadója és optimista afterparty zárja az estét. A koncerten fellép Nemjuci és a Random Trip most éppen Krsával, Barabás Lőrinccel és Ivánnal (az Iván és a Parazolokból).

A Magyar Telekom 1996. óta foglalkozik a működéséből adódó környezetvédelmi kérdésekkel, a hazai vállalatok közül 2000-ben az elsők között hozott létre külön környezetvédelmi, majd a fenntarthatósági szervezetet, amely a vállalat felelős működési folyamatait, fenntarthatósági törekvéseit koordinálja. A vállalat tíz évvel ezelőtt adta kis első környezetvédelmi, majd a további években fenntarthatósági jelentését, eredményei nemzetközi szinten is elismertek. A Telekom hatodik éve gazdája az egyre népszerűbb.

A Fenntarthatósági Nap kapcsán beszélgettünk Szomolányi Katalinnal, a Magyar Telekom fenntarthatósági vezetőjével, az interjú ide kattintva is megtekinthető.

További információ a Fenntarthatósági Napról a fenntarthatonap.hu webcímen.

A Fenntarthatósági Napot médiatámogatóként az ecolounge is támogatja.

 

forrás: Magyar Telekom

A rovat új hírei