Nyílt napon fogadnak a passzívházak lakói

Hír

írta: Streit Nóra
2012/11/06

Mitől minősül egy épület passzívháznak? Milyen benne élni? - A Passzívházépítők Országos Szövetségének nyílt napja ezekre a kérdésekre is választ ad.

Nyílt napot szervez a fővárosban és néhány Pest megyei településen a Passzívházépítők Országos Szövetsége. A november 9. és 11. között megrendezett Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programsorozathoz csatlakozva Magyarországon az érdeklődők lakottan tekinthetnek meg minősített passzívházakat, valamint az első passzívház minőségű iskolaépületet. A látogatások egyik fő célja az, hogy a passzív házakról keringő tévhiteket és mendemondákat sikerüljön eloszlatni, amihez a mostani fűtési szezon is jó apropóval fog szolgálni. A szervezők olyan épületeket választottak ki, amelyek megfelelnek a szigorú elvárásoknak, így például a primer energiafogyasztásuk a hagyományos technológiával épült házakhoz viszonyítva 80-95 százalékkal kevesebb. A passzívházak tulajdonosai mind részt vettek a kivitelezésben, vagy saját maguk építették házaikat, ezért a helyszíneken tartózkodó szakértőkkel együtt minden részletre kiterjedő válaszokat tudnak adni a látogatók kérdéseire.

A Passzívházépítők Országos Szövetsége november 11-én autóbuszos szakmai túrát szervez, hogy a regisztrált érdeklődőket a helyszínekre szállítsa. Előzetes egyeztetés után lehetőség van az épületek egyedi kiválasztására, és megtekintésére is. A szakmai túrára november 9-ig lehet jelentkezni, erről bővebb információk itt olvashatók.

 

forrás: passzivhaznyiltnap.com

A rovat új hírei

Hasonló