WWF Zöld Generáció meghosszabbítva

Hír

2015/04/23

A WWF Magyarország a Toyota Fund for Europe támogatásával 2015 tavaszától környezetvédelmi fókuszú tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára. A mentorprogram a kreativitás, az innovatív megoldások, és a csapatmunka fejlesztése mentén, szakemberek és intézmények bevonásával, egy éven keresztül szolgálja a fiatal tehetségek kibontakozását. A jelentkezési határidőt Május 4-ig meghosszabbították.

A WWF Zöld Generáció Programja azokat a 14-16 éves, középiskolás tanulókat célozza, akik komolyan érdeklődnek a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a természetvédelem egésze iránt, vagy esetleg már most elköteleződtek az innovatív problémamegoldások keresése mellett. A programban összesen 30 diák vehet részt egy éven keresztül, 2015 májusa és 2016 márciusa között. „A cél az, hogy megtaláljuk azokat a lelkes és elszánt fiatalokat, akik pontosan tudják, hogy a fenntartható jövő megteremtéséhez kreatív ötleteken keresztül vezet az út és szívesen fejlesztenék tudásukat tovább ahhoz, hogy ötleteikből valódi megoldások szülessenek.” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. „Szeretnénk, ha belőlük kerülnének ki a jövő generáció környezettudatos véleményvezérei, illetve a fenntartható fejlődés jövőbeni vezetői.”

A komplex, projekt alapú tervezést alkalmazó, szakértők bevonásával és intézménylátogatásokkal színesített program során a közösségformálás, az aktív állampolgárság és a csapatmunka is kiemelt szerepet kap. A foglalkozások fórummá fognak válni, ahol a diákok hasonló motiváltságú és érdeklődésű társaikkal találkoznak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a pályázók bemutatják saját érdeklődési körüket, ami alapján két modulba osztva kezdhetik meg a munkát. A modulok az intelligens város és a biodiverzitás átfogó témacsoportjai köré rendeződnek.

A jelentkezési határidő Május 4. Eddig várjuk a kitöltött jelentkezési lapokat a zoldgeneracio@wwf.hu e-mail címen. A beérkezett pályázatok elbírálása és a visszajelzések Május 7-ig zajlanak majd, hogy Május 11-én már elkezdődhessen az első közös workshop.

A program során lehetőséget nyújtunk arra, hogy a diákok elszámolhassák az iskolai közösségi szolgálat által meghatározott 50 óra kötelező önkéntes munka részeként, amennyiben az adott diák iskolája nyitott az együttműködésre.

További információ és jelentkezés:
http://wwf.hu/zold-generacio
http://wwf.hu/zold-generacio/jelentkezem

A program plakátja innen letölthető:
http://wwf.hu/media/file/1429710471_wwf_zold_plakat_02-1.pdf

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló