A Marson oxigén, a Holdon víz?

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/02/03

Ahogyan egy telepakolt csomagtartó megnöveli az autó fogyasztását, úgy egy űrhajó esetében a szállított felszerelés súlyával arányosan nő a szükséges üzemanyag mennyisége. Egy Marsutazás alkalmával nagy mennyiségű - egyébként nélkülözhetetlen - ellátmányra lenne szükség, hogy a teljes út erejéig kitartson, oda és vissza. Épp ezért a NASA szakemberei elsődlegesen a két legszükségesebb lételem, az oxigén és a víz kérdését akarják megoldani.

Ezért a NASA két IRSU (helybeni erőforrások felhasználása) projektet indít útjára a közeljövőben:

A "forráskutató" nevű, 2018-ra tervezett program keretében a holdjáró fejlett műszereivel fog hidrogén és víz nyomai után kutatni. Mikrohullámon alapuló technológiával akarják kivonni a Holdon talált, felszín alatti jeget. A szimulációk alapján a mikrohullám-sugarak a vízjég 98 százalékát elpárologtathatják, és a kivont víz 99 százalékát be tudják fogni gáz formában, mindezt anélkül, hogy fúrni vagy ásni kellene a fagyos felszínen, ahol a vízjég gránit szilárdságú lehet.

A második projektet 2020-ban fogják indítani. A tervek szerint a Mars atmoszférájából fognak széndioxidot kivonni, kiszűrik a port és más részecskéket, és előkészíti a gázt feldolgozásra, hogy végül oxigénné alakíthassák.

Ha ez a két küldetés sikerrel zárul, komolyabb műveletek is lehetségessé válnak majd. A NASA elsődleges célja, hogy embert juttasson a Marsra. Ezután - habár az elképzelés kissé futurisztikusnak tűnhet - elképzelhető, hogy végül tanúi lehetünk az első Földön kívüli emberi kolónia megalakuásának.

 

forrás: wikipedia.org, youtube.com, descrier.co.uk, nasa.org

A rovat új hírei

Hasonló

A MAVEN elérte a Marsot!

A Maven végre Mars körüli pályára állt, így megkezdi egy éves működését, melynek célja a vörös bolygó atmoszférájának ...