Sarki fényt figyeltek meg Magyarországon

Hír

írta: MTI
2015/03/18

Intenzív, G4-es erősségű geomágneses vihar érte el tegnap a Földet egy vasárnap történt napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen, köztük Magyarországon is sarki fényt lehetett megfigyelni.

Két, vasárnap észlelt napkitörés erős geomágneses vihart idézett elő, amely kedden érte el a Föld atmoszféráját. A Föld felé irányuló kidobódások átlagosan 1-3 nap alatt érik el a bolygót, ám a két robbanás egyesülve mintegy 15 órával korábban érkezett a vártnál a Földre és ereje is jóval nagyobb volt - közölte Thomas Berger, a NOAA űridőjárás-előrejelző központjának igazgatója.

Sarki fényt utoljára 2005 januárjában figyeltek meg hazánkból. A jelenséget a napszél légkörbe csapódó töltött részecskéi (protonok és elektronok) okozzák, melyet a Föld mágneses mezeje miatt elsősorban csak a sarkok közelében láthatunk, erős napszél esetén azonban alacsonyabb szélességeken is megfigyelhetővé válik. A mostani geomágneses vihar 4-es erősségű volt és ennek köszönhetően, kedd éjszaka Magyarországon is sok helyen lehetett látni a sarki fényt!

Ilyen volt a sarki fény Észtországban:

 

 

 

 

A rovat új hírei

Hasonló