200-ra nőtt a fehérarcú gibbonok száma

Hír

írta: MTI
2015/11/16

Növekvőben a ritka, veszélyeztetett fajok közé sorolt fehérarcú gibbonok populációja a délnyugat-kínai Jünnan tartományban - számoltak be egy friss felmérést követően helyi állatvédők a Hszinhua hírügynökségnek.


A közelmúltban befejezett térségi kutatás megállapította, hogy e keleti fehérarcú gibbonokból nagyjából 200 él Kínában, három település körzetében.

Tohung prefektúra területén csaknem 80 állatot találtak, míg 2008-ban 60 körül volt a számuk - közölte Fan Peng-fej, a vadon élő állatok védelmével foglalkozó egyetemi professzor.

A helyi erdészeti hivatal illetékesei szerint az örömteli fejlemény mögött a fokozott környezet- és természetvédelem, valamint az emberek ezzel kapcsolatos ismereteinek bővülése húzódik meg.

Mint kiderült, más területeken, így Paosan város körzetében azonban a gibbonok számának csökkenését tapasztalták, ezért a szakemberek úgy vélik, e részeken nagyobb figyelmet kell szentelni az állatok élőhelyének megóvására, a vadászattal szembeni határozottabb fellépésre.

A keleti fehérarcú gibbonok Jünnan mellett India északkeleti részén és Észak-Mianmarban találhatók meg. Kínában országos szintű védettséget élveznek, de nemzetközileg is a veszélyeztetett fajok közé sorolják őket.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Megújult a budatétényi rózsakert

Közép-Európa egyedülálló rozáriuma újult meg Budapesten, a XXII. kerületben, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai