Gibbonmentésben segédkezik a Nyíregyházi Állatpark

Hír

írta: MTI
2017/11/01

A vadon élő északi barnaarcú gibbonok (Nomascus annamensis) állományának feltérképezésében és a fajjal kapcsolatos oktatási-nevelési programokkal nyújt segítséget egy német fajmegmentési alapítványnak a Nyíregyházi Állatpark.

A nemrég felfedezett, Vietnam, Laosz és Kambodzsa területén őshonos gibbonfaj élőhelyén történő fajmentésre már több programot indított el a Stiftung Artenschutz és a frankfurti zoológiai társaság - idézte fel Gajdos László, a nyírségi állatpark igazgatója a témában tartott keddi sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a kezdeményezéshez több európai állatkert is csatlakozott már, a nyírségi állatparkot pedig Anthony Sheridan állatkerti szakértő kérte fel a közös munkára.

A vietnami kormány által támogatott program első lépése a vadon élő állatok feltérképezése lesz a Közép-Vietnamban található, 42 ezer hektáros Kon Ka Kinh Nemzeti Parkban.

Az északi barnaarcú gibbonokból körülbelül nyolcszáz egyed él az ország területén, a szakemberek elsősorban ezt az állományszámot szeretnék stabilizálni és - a környező nemzeti parkok segítségével - fejlődésnek indítani - mondta el a tájékoztatón Anthony Sheridan.
A szakértő megjegyezte, hogy ilyen emberszabású majom nem él egyetlen európai állatkertben sem, a fajhoz nagyon hasonló aranyarcú gibbonból azonban található egy egyed egy csehországi állatkertben.

A fajra a legnagyobb veszélyt az élőhelyük szűkülése és az illegális vadászat jelenti: elsősorban a húsukért és testrészeikért vadásszák őket, utóbbiakat a tradicionális gyógyászatban használják. A fajmegmentési program keretében először megállapítják a populáció pontos egyedszámát, megtervezik a monitorozási programot, oktatást kapnak a természetvédelmi őrök, a lakosság figyelmét pedig szórólapokkal és poszterekkel próbálják felhívni az állatok veszélyeztetett helyzetére.

A Nyíregyházi Állatpark a gibbonok feltérképezésében és a vietnami iskolások oktatásában segédkezik, szakemberei - a többi európai állatkert munkatársaival - a tájékoztató programokban vesznek majd részt a délkelet-ázsiai országban - közölte Gajdos László. Az igazgató hozzátette, ez ugyan jelentős anyagi terhet jelent és plusz feladatot ad a park szakembereinek, de - mint fogalmazott - az ország egyik vezető állatkertjének szakmai kötelessége részt venni ilyen programokban.

Az északi barnaarcú gibbon hasonlít az aranyarcú gibbonra (Nomascus gabriellae), az új főemlősfajt 2010-ben felfedező tudósok különleges hangjuk és genetikai vizsgálat alapján különítették el a többi fajtól. A hímek fekete szőrzettel rendelkeznek, amely napfényben ezüstösen csillog, pofájuk két oldalt barna színezetű, a nőstények egész testükön narancsos-barna színezetű bundát viselnek.


Kép: Sancassania at the English language Wikipedia

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló