A klímaváltozás okozta hőhullámok terméketlenné tehetik a hím rovarokat

Hír

írta: MTI
2018/11/15

Az éghajlatváltozással összefüggő hőhullámok károsíthatják a rovarok spermáját és csaknem teljesen terméketlenné tehetik őket - állítják a Kelet-angliai Egyetem kutatói.

A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány szerint az öt napig tartó hőhullámnak kitett kukorica-kislisztbogarak (Tribolium castaneum) spermatermelése 75 százalékkal csökkent, míg a nőstény egyedekre hatástalan volt a laboratóriumban végzett kísérlet.

Az első hőhullám nyomán felére csökkent a hímek által nemzett utódok száma, majd egy második - tíz nappal későbbi - hőhullám gyakorlatilag sterilizálta a rovarokat.

"A vizsgálatunk azt mutatja, hogy a hőhullámok felére csökkentik a hímek reprodukciós képességét" - mondta Kirs Sales, a tanulmány egyik készítője.

A szakemberek szerint a hőhullámnak kitett hímek hím utódai rövidebb ideig éltek, és nem jeleskedtek az utódnemzésben.

A kutatók szerint további vizsgálatokra lesz szükség annak megállapításához, hogy a klímaváltozás szerepet játszhat-e a rovarpopulációk hanyatlásában. A szakemberek azért választották vizsgálatuk alanyául a bogarakat, mert 400 ezer fajukkal azok nagyjából az egynegyedét teszik ki a világon ma ismert állatfajoknak, vagyis a rovarpopulációk drasztikus hanyatlásának jelentős hatásai lehetnek a környezetre. Egy 2017-es tanulmány szerint az elmúlt csaknem 30 évben több mint 75 százalékkal csökkentek a repülő rovarok populációi a németországi természetvédelmi területeken és hasonlóan aggasztó a helyzet Puerto Rico esőerdejében.

Noha a lisztben tanyázó rovarok számának csökkenése jó hírnek tűnhet, az már kevésbé, hogy a náluk észlelt tendencia a tápláléklánc felsőbb szintjein is érvényes lehet, vagyis akár az ember esetében is.

"Évszázadok óta tudjuk, hogy a hímek nemzőképessége érzékeny a hőre" - mondta Matt Gage, a Kelet-angliai Egyetem biológusa, hozzátéve, hogy a "nemzedékeken átívelő hatás azonban nagyon megdöbbentő". "Gyakorlatilag felmelegítjük a bolygót, ami megakadályoz bennünket a szaporodásban" - fűzte hozzá a kutató.

Egy a Demography című folyóiratban idén publikált tanulmány szerint a fogantatások száma már most alacsonyabb a hőhullámok idején, és ennek nem az az oka, hogy a hőség hatására "megváltozik az emberek szexuális magatartása". Gage szerint sokkal inkább arról lehet szó, hogy a sperma károsodik a forróságban, ami genetikai károsodáshoz vezethet és csökkenti a sikeres terhesség esélyét.

Az éghajlatváltozás hatására a hőhullámok várhatóan egyre gyakoribbá válnak, aminek jelentős következményei lesznek az emberek és az állatok egészségére egyaránt.


Kép forrása

forrás: MTI, Reuters, Nature Communications

A rovat új hírei

Hasonló