Anyai gondoskodás már az őskori hüllőknél is

Hír

írta: Admin
2015/01/24

Egy apró vízi hüllő fosszílizálódott maradványai arról tanúskodnak, hogy már a kora krétakorban is gondoskodtak utódaikról az állatok.

A Csincsou-i (Jinzhou) Múzeum paleontológusai kutatásaikról a Geosciences Journal című folyóiratban számoltak be.

A fosszíliát, amely Kína észak-keleti részén, Liaoning-tartományban, a Jihszan (Yixian) földtani formációból került elő 2010-ben, egy farmer adományozta a múzeumnak.

Az értékes lelet a kora krétaidőszakból, a 145 millió és 100 millió évvel ezelőtti periódusból származik. Összesen hét állat - egy kifejlett egyed és hat apróság - fosszílizálódott maradványai kerültek napvilágra. Az azonos testfelépítés alapján feltételezhető, hogy egy és ugyanazon fajról, a vízi életmódhoz alkalmazkodott Philydrosaurus-hüllők képviselőiről van szó. A felnőtt állat négyszer nagyobb volt, mint a kicsik, utóbbiak egyforma mérete arra utal, hogy egyszerre keltek ki a tojásból. Mivel az anyjuk szoros közelségében érte őket a halál, a felnőtt egyed vigyázott az apróságokra, amikor betemetődtek.

"Előfordulhat, hogy a pusztulásukat okozó esemény után nem sokkal áradás mosta a tetemeket egymás közelébe, de sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a születés utáni anyai utódgondozás esetével állunk szemben. Az állatok viszonylag kis testméretük miatt fokozott veszélynek voltak kitéve a ragadozók részéről, és a szülői védelem javíthatta a túlélési esélyeiket" - hangsúlyozzák tanulmányukban a kínai kutatók.


Kép forrása / Szerző: i a walsh

 

forrás: MTI, LiveScience

A rovat új hírei

Hasonló