Csaknem százharminc rózsafajta

Hír

írta: Admin
2013/05/30

Megkapó látványban lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol csaknem százharminc fajta rózsa virágzik szinte egy időben.

Németh Anikó, az intézmény igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, akadnak rózsafajták, amelyek már teljes pompájukban megfigyelhetők, mások még csak színes bimbóikat bontogatják. A szivárvány minden színében pompázó virágok nemcsak szemet gyönyörködtetők, kellemes illatúak is.

A kert központi részében kialakított rózsakert ugyan egész évben tartogat meglepetéseket, egy-egy virágos, illatozó ágyást, azonban valódi pompájában most, a tavasz utolsó, nyár első heteiben mutatkozik meg. A rózsák virágzása június végéig tart, a csúcs, az időjárás függvényében, a hónap közepére várható.

Az érdeklődők az ágyások között sétálva számos, különböző növekedési formájú rózsában gyönyörködhetnek. A gyűjtemény kiválóan bemutatja a rózsa rendkívüli változatosságát: a botanikuskertben megtalálhatók a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa-hibridek, a hajtásukon több virágot bontó, hosszan virágzó floribunda- és polianthafajták, a napjainkban divatos miniatűr, valamint az átható illatú reneszánsz rózsák is. A méltán népszerű nemzetközi változatok mellett a kert egyik érdekessége a magyar nemesítésű "Árpádházi Szent Erzsébet Emléke" fajta. Újdonság a vadrózsa törzsre szemzett nemes rózsafajtákat bemutató törzses rózsa ágyás, amely a rózsakerten kívüli karéjban található.

A futórózsákkal felékesített rózsakerti pavilon a forró nyári napokon kellemes, árnyas menedéket is nyújt a látogatóknak.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Színes programok

Színes programok a madarak és fák napján a nyíregyházi botanikus kertben.