Egy napig hagyták szenvedni az elütött medvét - Menesztették a prefektust

Hír

írta: MTI
2019/11/18

A román belügyminisztérium vasárnap bejelentette, Ion Marcel Vela miniszter elindította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus leváltásának procedúráját amiatt, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket egy szombat este történt medvegázolás után.

Szováta és Parajd között szombat este gázolt el egy több száz kilogrammos medvét egy személygépkocsi. A baleset miatt mind a gépkocsi, mind pedig az állat lesodródott az útról. A gépkocsi utasai nem sérültek meg, de az egyik utas pánikrohama miatt ki kellett hívni a mentőt. A medve sem pusztult el az ütközés következtében, hanem felvánszorgott az úttestre, és ott agonizált mintegy húsz órán át, míg altatólövedékkel elaltatták, megállapították, hogy három lába eltörött, aztán kilőtték.

Az úttesten haldokló állat miatt rendőröknek kellett irányítani a forgalmat a Szovátát Székelyudvarhellyel összekötő 13A jelzésű országúton, és csendőrök is vigyázták a helyszínt, nehogy az állat magához térjen és az elhaladókra támadjon.

A belügyminiszter azt rótta fel a kormányt Hargita megyében képviselő prefektusnak, hogy a sürgősségi helyzetek megyei bizottságának vezetőjeként nem intézkedett időben, noha a katasztrófavédelem illetékesei már nem sokkal a baleset után tájékoztatták a kialakult helyzetről. A tárca közleménye szerint kivizsgálják, hogy más is mulasztott-e a medvebaleset ügyében.

Romániában túlszaporodott a medveállomány, és szinte mindennapossá váltak a háziállatok elleni medvetámadások, valamint az országúti medvegázolások. Az sem ritka, hogy emberre támad a nagy ragadozó. Az év során négy személy halt meg medvetámadás áldozataként.


Kép forrása: facebook.com / Szerző: Pontmaros


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló