Élvezik az oroszlánok, hogy nincs annyi turista a Kruger Nemzeti parkban

Hír

írta: MTI
2020/04/17

Élvezik a látogatók nélküli életet a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park oroszlánjai: az egyébként turisták által sűrűn járt utakon nyugodtan szendergő falkát fotózott le a park egyik őre.

Richard Sowry, Afrika egyik legnagyobb rezervátumának munkatársa a látogatók elől március 25. óta a koronavírus-járvány miatt lezárt parkban az üzemeltetéshez szükséges feladatokat látja el és az orvvadászok elől védi az állatokat. Mint elmondta, a felvételt autójából, alig öt méteres távolságból készítette a szokatlan jelenségről. Az állatok nem zavartatták magukat, egy részük aludt.

"Az oroszlánok hozzászoktak az autókban ülő emberek látványához. Minden állat ösztönösen fél a két lábon álló embertől, így ha sétáltam volna, nem engedtek volna ennyire közel" - mondta Sowry.

A parkőrök legfeljebb a hideg éjszakákon látnak az utakon aludni nagymacskákat, amikor az aszfalt éppen melegebb, mint a talaj.

A parkőrök azonban nem szeretnék, hogy az oroszlánok úgy higgyék, biztonságosak az utak, csak mert most ilyen nagy a nyugalom.

Sowry ugyanakkor kiemelte, az állatok viselkedésére egyébként nincs hatással a park lezárása. "A Kruger egy nagyon vad hely. Mindig is vad volt, és az is marad" - fogalmazott.


Képek forrása: twitter.com/SANParksKNP / Richard Sowry


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Az "oroszlánsuttogó"

A zoológus szabadidejében az állatok viselkedését kutatja saját magánrezervátumában.