Félmilliárdos kárt okozott az áprilisi időjárás

Hír

írta: MTI
2017/05/22

Végéhez közeledik a miskolci központú Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, az áprilisi havazás és vihar mintegy félmilliárd forint kárt okozott a Bükkben és a Zempléni-hegységben

Az összesítések szerint több mint 100 ezer köbméter fa borult ki a hó és szél miatt, túlnyomórészt bükk, illetve a fenyők és tölgyek is megsínylették a történteket - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: a veszteségek kilencven százaléka a Bükk-, tíz százaléka a Zempléni-hegységet érintette.

A legnagyobb pusztítást a répáshutai erdészeti igazgatóság területe szenvedte el, ott 60 ezer köbméter fa károsodott. Az összesített becsült kárérték mintegy 500 millió forint, ez tartalmazza a faanyag értékvesztését, az erdőfelújítás költségét, valamint az erdészeti és turisztikai létesítményekben esett károkat is.

Zay Adorján tájékoztatása szerint, bár a közutak felszabadítása a havazás és vihar után 4-5 napon belül befejeződött, a Bükkben levő erdészeti utakon május végéig elhúzódik a munka, és csak ezután kezdődhet meg a kidőlt fatörzsek kitermelése, amennyiben a szükséges hatósági engedélyeket megkapják.

Az biztos, hogy a kárfelszámolással idén nem végez az erdőgazdaság, a munka áthúzódik 2018-ra is, a turistáktól, erdőjáróktól azt kérik, hogy továbbra is fokozott óvatossággal közlekedjenek a Bükkben és a Zemplénben - mondta a vezérigazgató.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

Mikroműanyag úszik a Tiszában!

Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium. Kiderült, hogy jelentős, az európai ...