A rafinált panda átverte gondozóit

Hír

írta: MTI
2015/07/31

Minden valószínűség szerint csak eljátszotta vemhességét a tajpeji állatkert 11 éves óriáspandája, azért hogy gondozói a nagy hőségben kellemesebb körülményeket biztosítsanak neki - legalábbis erre a következtetésre jutottak Jüanjüan gondozói.

Az álterhesség ugyan nem számít túlságosan ritka jelenségnek a pandák körében, de a gondozók szerint Jüanjüan az idei forró nyáron szinte kétséget kizáróan ravasz megfontolásból tettette magát várandósnak, csak hogy légkondicionált helyiségbe kerüljön és finomabb ételekhez jusson.

Eleinte csak étvágytalanságot mutatott és kevesebbet mozgott, ürülékében pedig a vizsgálatok a szokásosnál nagyobb mértékben mutattak ki progeszteront. Mindezeket az érte aggódók a vemhesség egyértelmű jeleiként értékelték és az állatot ilyenkor megillető jobb körülményekkel jutalmazták.

Egy hónappal később a tünetek teljesen megszűntek és a kényeztetett óriáspanda "lelepleződött", a szakértők teljes bizonyossággal megállapították, hogy Jüanjüan ezúttal nem néz anyai örömök elé.

Jüanjüan legutóbb 2013 júliusában adott életet egy nőstény pandának, és állítólag akkori élményeit és érzéseit előcsalogatva, felidézve próbálkozott meg most a hőséget bundájában nehezen viselő állatkerti kedvenc az őt figyelő gondozók megtévesztésével.

Az állapotos pandáknak nem csak jobb életkörülmények, légkondicionált környezet jár, de megemelt életszínvonaluknak része a tápanyagban gazdag étrend is, a friss ropogós bambusz mellé válogatott gyümölcsök és egyéb finom ropogtatnivalók járnak.

A helyi közösségi médiában nagy érdeklődést váltott ki a hír, s többen máris elismerően alkottak véleményt Jüanjüanról, őt okosnak és ravasznak nevezve, amiért fogságában minden tőle telhetőt megtett egy kis kényeztetésért.


forrás: MTI, China News Service

A rovat új hírei

Hasonló