Jura korabeli "mókusok" fosszíliái

Hír

írta: Admin
2014/09/22

Jura korabeli mókusszerű rágcsálók három fajának fosszíliáit tárták fel az északkelet-kínai Liaoning-tartományban. A leleteket, amelyek azt tanúsítják, hogy az emlősök és a hüllők "útja" a feltételezettnél jóval korábban, még a késő triászban vált szét, az Amerikai Természettudományi Múzeum és a Kínai Tudományos Akadémia paleontológusai ismertették.

A három új fajt hat, csaknem teljes épségben fennmaradt egyed alapján írták le, a mókusszerű rágcsálók egy új kládot (Euharamiyida) alkotnak. A legkisebb egyedek súlya nem érte el még a 30 grammot sem, a "legtestesebbek" közel 300 grammosak voltak. Hosszú farkuk és végtagjaik, kapaszkodásra alkalmas ujjaik arról tanúskodnak, hogy fákon éltek, fogazatuk alapján viszont vélelmezhető, hogy mindenevők voltak, egyaránt táplálkoztak rovarokkal, bogyókkal és héjas gyümölcsökkel.

(Kládnak az élőlények olyan csoportját nevezik, amelyek egyetlen közös ősből és annak valamennyi leszármazottjából állnak.)

"Különleges volt a fogazatuk. Míg az ember esetében a nagyőrlők rágófelületén 4-5 gumót találunk, a jura korabeli mókusok fogazatán két párhuzamos vonalban sorakoztak a bütykök" - hangsúlyozta Jin Meng, az Amerikai Természettudományi Múzeum paleontológiai osztályának kurátora.

A filogenetikai (törzsfejlődési) elemzések bebizonyították, hogy az újonnan felállított Euharamiyida-klád az Allotheria-emlősökhöz tartozik, amelyek a késő triászban élő Haramiyavia-szerű ősből alakultak ki körülbelül 208 millió évvel ezelőtt. "Évtizedeken át vitatkoztak a paleontológusok arról, hogy vajon a kihalt Haramiyida-csoportot az emlősökhöz lehet-e sorolni, vagy sem" - magyarázta Jin Meng, aki szerint nincs mit csodálkozni e bizonytalanságon, hiszen a tudósok rendelkezésére korábban mindössze néhány állkapocstöredék és különálló fog állt. A most feltárt fosszíliák viszont igen jó állapotban őrződtek meg, így a maradványok alapján a paleontológusok képet alkothattak arról, hogy hogyan néztek ki ezek az állatok. A leletek egyértelműen alátámasztották, hogy emlősökről van szó.


Kép forrása: Jin Meng (szerző)

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Nyolcvanmillió éves gyík

Mintegy nyolcvanmillió évvel ezelőtt élt, eddig ismeretlen óvilági gyíkfaj megkövesedett maradványait fedezték fel.